Óriási tömeg állt ki Erdogan mellett

2013.06.16. 20:53


Isztambulban rengetegen tüntettek Erdogan mellett, aki arról beszélt, hogy a nyugati médium dezinformációkat terjeszt.

Több mint százezren - egyes források szerint több százezren - tüntettek Recep Tayyip Erdogan török kormányfő mellett vasárnap Isztambulban. A miniszterelnök továbbra is hajthatatlannak mutatkozott a kormányellenes tüntetőkkel szemben.

Kormányfőként kötelességem volt elrendelni a tér kiürítését - mondta Erdogan a hívei előtt azután, hogy a rendfenntartó erők előző este kiürítették az Taksim teret és a hozzá kapcsolódó Gezi parkot, ahol két hete folyt kormányellenes tüntetés.

A török kormányfő beszédében dezinformációk terjesztésével vádolta a BBC brit közszolgálati adót, a CNN amerikai hírtévét és a Reuters hírügynökséget. Az elmúlt napokban már több, az iszlámbarát kormányhoz közelálló napilap bírálta a külföldi médiát. A török sajtó egy részét viszont a tüntetők kritizálták azért, mert nem tudósítottak arról, a rendőrség hogyan bánt a demonstrálókkal.

Közben egynapos országos általános sztrájkot hirdetett hétfőre két török szakszervezeti tömörülés, tiltakozásul az ellenzéki tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt. Eddig négy ember halt meg az összecsapásokban, a sebesültek száma meghaladja a hétezer főt.