Lemondott a cseh miniszterelnök

Vágólapra másolva!
Hivatalosan lemondott tisztségéről Petr Necas cseh miniszterelnök. Milos Zeman államfő a hétvégén a parlamenti pártok vezetőivel találkozik, az ő feladata az új kormány felkérése.
Vágólapra másolva!

Milos Zeman államfő elfogadta a kormányfő lemondását, s egyben megbízta Necast, hogy kormánya ügyvezetőként az új kormány felállásáig maradjon a hivatalában. Zeman megjegyezte: a lemondott kormánynak a folyó ügyeket kell vinnie, s nem lenne szabad stratégiai döntéseket hoznia. A miniszterelnök bukásáról itt olvashat bővebben.

A miniszterelnök lemondása a cseh alkotmány értelmében egyben a kormány távozását is jelenti. A politikus lemondó levelét a prágai Hradzsinban adta át Milos Zeman köztársasági elnöknek. A rövid találkozón, amelyen Zeman megköszönte Necas munkáját is, az államfő bejelentette: péntektől hétfőig a Prágához közeli Lányban, a cseh elnökök nyári rezidenciáján külön-külön fogadja a parlamenti pártok vezetőit, hogy megvitassa velük a kialakult helyzetet.

Necas vesztét a kabinetfőnöke okozta

"Azzal számolok, hogy a pártok péntekig a politikai vezetésükön belül, esetleg egymás között is megvitatják a helyzetet" - közölte Zeman. Az államfő semmiféle más kommentárt nem fűzött a kialakult belpolitikai helyzethez. Az ő jogkörébe tartozik, hogy megbízást adjon valakinek az új kormány megalakítására.

Necas vesztét a kabinetfőnöke, Jana Nagyová okozta. Nagyovát több politikussal együtt csütörtökön vette őrizetbe a korrupcióellenes rendőrség, majd vádat emeltek ellene, és szombaton az ostravai bíróság elrendelte a vizsgálati fogságba helyezését. A kabinetfőnököt korrupcióval és hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolják.

A miniszterelnök korábban kijelentette: "A történtekért vállalom a politikai felelősséget." A Petr Necas vezette jobbközép kormány a 2010-es képviselőházi választás után állt fel, és számos személyi változást megélve három évig volt hatalmon. Az 1989-es rendszerváltás után a Necas-kormány a hatodik cseh kormány, amely idő előtt kényszerült befejezni a munkáját.