Több száz német diák lett rosszul egy habpartytól

Vágólapra másolva!
Habpartyval ünnepelték a sikeres érettségit egy gimnáziumban a német Kronberg városában, egy idő után azonban mindenki rosszul lett, több száz diákot kellett kórházba vinni. A rendőrség szerint a hab keverésével lehetett probléma.
Vágólapra másolva!

196 diákot kellett kórházba venni csütörtökön a németországi Kronberg egyik gimnáziumából, miután rosszul lettek egy habparty közben – írta a Spiegel. A partyt az érettségiző diákok rendezték, ezzel akarták megünnepelni a sikeres vizsgákat. Az ünneplés reggel nyolc órakor kezdődött az iskolaudvaron, ahol egy harminc méterre hordó ágyúból spriccelték szét a partyhabot a táncoló diákokra. A bulihoz több száz diák csatlakozott.

Egy idő után azonban egyre több diák panaszkodott émelygésre, légzési nehézségekre. Végül kilenc óra körül néhányan felkeresték az iskolaorvost, aki kihívta a mentőket. Ekkor már rengetegen érezték rosszul magukat. Az iskolához végül ötven mentőautót, 21 tűzoltó, illetve rendőrautót vezényeltek ki, 196 diákot kellett kórházba szállítani, de közel négyszázan lettek rosszul. Súlyosan senki sem sérült meg, de két diák még pénteken is kórházi ápolására szorult.

A buli három szervezője ellen gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával nyomoz a rendőrség, azt azonban még nem derítették ki, hogy mi okozta a rosszullétet. A rendőrségi szóvivő szerint a partyhab alapvetően nem káros az egészségre, de az előfordulhatott, hogy a diákok nem keverték be szakszerűen. A használathoz ugyanis a habot vízzel kell felhígítani. Az érettségiző diákokat sokkolta az eset, nyílt levélben kértek bocsánatot diáktársaiktól, és szülőktől.