Egész éjjel imádkoztak Mandeláért

2013.06.28. 09:58

Nelson Mandela állapota javult, de még mindig életveszélyben van. A kórháznál és az otthonánál is virrasztottak a hívei.

Tömegek imádkoztak és énekeltek csütörtökről péntekre virradóra Nelson Mandela sowetói otthona előtt, hogy támogassák a volt elnököt - írja a brit BBC. A 94 éves Nelson Mandela 20 napja van kórházban. Dél-Afrika első színes bőrű elnöke tüdőfertőzéssel küzd.

A dél-afrikai elnök, Jacob Zuma csütörtökön azt mondta, hogy Mandela állapota javult, de még mindig életveszélyben van. Mandela lánya szerint az apja még felfogja, mi történik körülötte, és reagál az érintésre is. Makaziwe Mandela ugyanakkor bírálta a sajtót, amely szerinte csak az apja halálára vár.

A Mandelát ápoló kórháznál is tömegek gyűltek össze, akik Mandela klánnevét, a Madibát skandálták, gyerekek pedig 94 lufit engedtek szabadon.

Mandela fél év alatt már harmadszor került kórházba. 2012-ben kétszer is tüdőgyulladással kezelték egy pretoriai klinikán, ezenkívül epeműtétet is végeztek rajta.

Nelson Mandela volt az első fekete bőrű dél-afrikai elnök. Huszonhét évet töltött börtönben azért, mert fellépett a faji megkülönböztetés ellen, és csak 1990 februárjában bocsátották szabadon. Az egykori elnök légúti problémái a börtönben töltött idő alatt alakultak ki.