Mandela töretlen hitével példálózott Obama

Vágólapra másolva!
Az amerikai elnök a 27 évig raboskodó egykori dél-afrikai elnök példáját állította a fiatalok elé, szerinte Mandela ihletet jelent a világnak.
Vágólapra másolva!

Barack Obama péntek óta tartózkodik a Dél-Afrikai Köztársaságban, afrikai körútjának egy állomásán – írta a BBC. Az amerikai elnök személyesen nem találkozott Nelson Mandelával, csak a családjával, illetve telefon beszélt a feleségével, aki az egykori elnökkel van a kórházban.

Mandela napok óta rossz állapotban van, Jacob Zuma elnök szerint azonban jelenleg stabil az állapota. Obama a dél-afrikai elnökkel való találkozója után beszélt Mandeláról. Szerinte az egykori elnök „ihletet” jelent a világnak, a példája pedig az elvek erejét mutatja, azt, hogy a helyes dogokért való kiállás „jelzőfényként ragyog tovább”.

Obama meglátogatta az ország egyik egyetemét is, ahol a kampányában is használt „Yes we can” (Igen, meg tudjuk csinálni) üzenetről beszélt. Ott is kitért Mandelára, arról beszélt, milyen nehéz lehetett a volt elnöknek a 27 éven át tartó börtönbüntetés. „Ezek szörnyű idők voltak, amelyek az emberiességbe vetett hitét tesztelték, de visszautasította azt, hogy feladja” – mondta Obama.

Beszéde alatt tüntetők gyülekeztek az egyetem előtt, akik Obama külpolitikája ellen tiltakoztak. Végül a rendőrségnek kellett feloszlatnia őket, kábító gránátok bevetésével. Legalább egy ember megsérült. Obama hétfőn folytatja afrikai körútját, de először még meglátogatja azt a börtönt, ahol Nelson Mandela 27 éven keresztül raboskodott.