Adli Manszúr irányítja Egyiptomot

Vágólapra másolva!
A következő választásokig Adli Manszúr irányítja Egyiptomot. Mohamed Murszit szerdán távolította el a hatalomból a hadsereg.
Vágólapra másolva!

Elfogadta a megbízást, és a követező választásokig Adli Manszúr vezeti Egyiptomot - közölte a brit BBC. Az alkotmánybíróság eddig vezetője beiktatásakor azt mondta, tiszteletben fogja tartani a törvényeket. Adli Manszúr arról is beszélt, hogy abban bízik, a tüntetők folytatni fogják a forradalmat, mert a parlamenti választások az egyetlen út egy demokratikusabb jövőbe.

Adli Manszúr eskütétele - a katonai hatalomátvétel képekben a fotóra kattintva! Forrás: AFP/Khaled Desouki

Manszúr köszönet mondott a hadseregnek, az ország fiataljainak és az egyiptomi médiának, hogy kitartottak a nemzet érdekei mellett, és nem mentek el szó nélkül az előző rendszer hibái mellett. Manszúr beszéde után vastaps tört ki az egyiptomi legfelsőbb bíróságon.

Szerdán a hadsereg eltávolította hivatalából az eddig az országot vezető Mohamed Murszit. Ő volt az ország első demokratikusan megválasztott elnöke.

A tavaly megválasztott elnök azt ígérte, 100 nap alatt felrázza az országot, de első dolga volt, hogy összetűzésbe került a hadsereggel politikai szerepe miatt. Az emberek hiába várták az országot évek óta szorító problémák megoldását: a magas munkanélküliségre, a gazdasági válságra, a rossz közbiztonságra nem csak 100 nap, de egy év alatt sem tudott gyors megoldást találni az új elnök. Az emberek egyre inkább unták, hogy a vezetés az előző rendszerre mutogat, és elődeit hibáztatja, miközben minden pozícióba a kormányzó Muszlim Testvériség embereit ültetik.

A Mubarak elleni tüntetések indulásának második évfordulóján, idén januárban sok tízezres demonstrációkat szerveztek Egyiptomban, amelyeket az elnök és a kormány kemény kézzel kezelt. Már ekkor követelték Murszi távozását, az alkotmány felfüggesztését és garantált minimálbért. A biztonsági erőkkel zajló összecsapásokban több tucat ember vesztette életét ekkor, volt olyan város, ahol kijárási tilalmat rendeltek el.

Katonák zárják el a Rabia al-Adavíjja mecsethez vezető utat, ahol Mohamed Murszi támogatóijnak egy csoportja gyűlt össze - további képek a hatalomátvételről a fotóra kattintva Forrás: AFP/RIA Novosti/Andrey Stenin

Májusban kapott erőre a lemondását követelő Tamarod (lázadó) alulról induló mozgalom, amelynek aktivistái június végére azt állították, 22 millió aláírást gyűjtöttek össze ahhoz a petícióhoz, amelyben a gyengélkedő gazdaság, a rossz közbiztonság és a szegények helyzetének rendbe rakását, valamint az elnök távozását követelték. Murszi elnökségének egyéves évfordulójára - most vasárnapra - 14 millió embert vittek utcára országszerte, majd ultimátumot adtak az elnöknek: mondjon le július 2. délutánig, vagy polgári engedetlenséghez folyamodnak.

A romló politikai helyzetet érzékelve a hadsereg is lépett. Hétfőn ők is előálltak egy ultimátummal, miszerint az elnök 48 órát kap, hogy rendezze a politikai nézeteltérést, ha nem megy, ők jönnek. A katonák ideje közel két és fél év után szerda este jött el ismét.