Minden levelet lefényképeznek Amerikában

Vágólapra másolva!
A teljes belföldi levélforgalmat regisztrálják Amerikában. Tavaly 160 milliárd postai küldeményről készült fénykép.
Vágólapra másolva!

Az amerikai hatóságok a teljes belföldi levélforgalmat regisztrálják, minden egyes, az Egyesült Államok Postaszolgálata (USPS) által kézbesített levél borítékjáról számítógépes felvétel készül - jelentette a The New York Times szerdai számában.

Az amerikai lap forrásként mások mellett az amerikai igazságügyi minisztérium egy munkatársára és az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egy volt ügynökére hivatkozik.

Az írás szerint a Mail Isolation Control and Tracking (MICT) elnevezésű megfigyelő programban tavaly mintegy 160 milliárd postai küldeményt fényképeztek le. Ennek köszönhetően az amerikai kormány amerikaiak millióinak levelezését tudja nyomon követni. Nem derül ki, hogy a hatóságok az adatokat meddig tárolják.

A lap szerint a MICT-programot 2001-ben indították el, miután több amerikai politikusnak halált okozó anthraxot (lépfene-baktériumot) tartalmazó levelet küldtek. A méreg az Egyesült Államokban öt ember életébe került. Az összegyűjtött adatoknak köszönhetően sikerült az FBI-nak felderítenie, hogy a Barack Obama amerikai elnöknek és Michael Bloomberg New York-i polgármesternek küldött, ricint tartalmazó levelek feladója Shannon Guess Richardson amerikai színésznő volt.

"Ez egy hírszerzési aranybánya" - idézte a The New York Times az FBI volt ügynökét. Már a boríték regisztrálása elegendő ahhoz, hogy a nyomozók értékes információkhoz jussanak. Egy levél felbontásához viszont bírói engedély szükséges.