Könnygázzal támadtak a dalai láma születésnapját ünneplő tömegre

Vágólapra másolva!
A kínai hatóságok könnygázzal és lőfegyverrel támadtak a dalai láma 78. születésnapját ünneplő tibetiekre. Két szerzetest lőtt fejsérüléssel ápolnak.
Vágólapra másolva!

Legkevesebb hat tibeti megsebesült a kínai rendőrség fegyveres tömegoszlatása közben a délnyugat-kínai Szecsuan tartomány Kance prefektúrája területén - közölték emigráns tibeti források, szerintük a rendfenntartók fegyvert használtak és könnygázt is bevetettek.

Az eset még szombaton történt, amikor körülbelül 500 tibeti készült arra, hogy megünnepelje vallási vezetőjük, az 1959 óta önkéntes száműzetésben Indiában élő dalai láma 78. születésnapját.

Az eseményre az amerikai International Campaign for Tibet szervezet értesülése szerint több teherautónyi rendfenntartót vezényeltek, és az összetűzés során két szerzetes lőtt fejsérülést szenvedett, és néhányan mások is megsebesültek.

A térségi közigazgatási központban a Reuters brit hírügynökség telefonos érdeklődésére azt közölték, hogy nem tudnak a történtekről. Peking következetesen hangoztatott álláspontja, hogy a dalai lámának el kell fogadnia a központi kormány fennhatóságát Tibet felett, továbbá a szocializmus építésének útját és a regionális autonómiát. Ezt szabják a dalai lámával vagy személyes képviselőivel folytatandó tárgyalások, illetve esetleges visszatérésének feltételéül.