Felmentették a gyilkost az amerikai rasszistaperben

tüntetések Trayvon Martin meggyilkolása miatt, George Zimmerman-t felmentették
Vágólapra másolva!
Nem találta rasszista indíttatású támadásnak az amerikai esküdtszék azt a tavaly februári gyilkosságot, amelyben egy fehér férfi agyonlőtt egy számára gyanús, fegyvertelen fekete fiatalt. Az ügy vádlottja, George Zimmerman szerint az áldozat meg akarta őt ölni, és ezért lőtt rá. A gyilkost szabadon engedték, de amerikai nagyvárosokban tüntetések kezdődtek az ítélet miatt.
Vágólapra másolva!

Nem találta bűnösnek a floridai esküdtszék azt az amerikai férfit, aki tavaly februárban agyonlőtt egy 17 éves, fegyvertelen fekete bőrű fiút. Az ügyet sokan rasszista előítélet miatt elkövetett emberölésnek tekintették, az esküdtszék szerint azonban szó sincs erről. Több amerikai nagyvárosban tüntetők tiltakoztak a döntés ellen.

A hattagú esküdtszék mindegyik tagja nő volt, öten fehérek, egy pedig latin-amerikai származású. Az esküdtek két napon át, összesen 16 órát tanakodtak azon, hogy milyen döntést hozzanak, s végül helyi idő szerint szombat este úgy határozott, hogy a gyilkos, George Zimmerman nem bűnös. A másik lehetőség az volt, hogy előre meg nem fontolt szándékkal, erős felindulásban elkövetett emberölésben találják bűnösnek, és ebben az esetben akár életfogytig tartó szabadságvesztésre is ítélhették volna.

Rendkívül gyanús alak

Az elkövető szerepét nagyon eltérően ítélték meg a bűnösségét és ártatlanságát hirdetők. Az egyik oldal szerint Zimmerman egy "önjelölt rendőr", aki úgy gondolta, hogy önmaga szolgáltathat igazságot, amikor lelőtte áldozatát. A másik oldal szerint viszont jó szándékú önkéntes rendész, aki önvédelemből, saját életét féltve ölte meg a fegyvertelen fekete kamaszt, Trayvon Martint.

George Zimmerman a tárgyaláson Forrás: AFP/Getty Images/Scott Olson

A bűntény napján, tavaly február 26-án este Zimmerman felhívta a rendőrséget, arról tett bejelentést, hogy "egy rendkívül gyanús" alak céltalanul bóklászik az esőben. A rendőrség ügyeletese azt tanácsolta neki, hogy ne kövesse az illetőt, és járőröket küldött a helyszínre. Zimmerman azonban nem fogadta meg a tanácsot, és követte, majd megölte a fiút.

A Martin-gyilkosság országszerte rasszizmusellenes tiltakozó megmozdulásokat váltott ki, mert a rendőrség 44 napig nem indított eljárást az elkövető, az akkor 28 éves, fehér és latin-amerikai felmenőkkel rendelkező Zimmerman ellen. Jogvédő csoportok szerint a hatóságok rasszista részrehajlás miatt hagyták hetekig futni a vádlottat. Még Barack Obama elnök is reagált, mondván megindultan, "ha lenne fiam, Trayvonra hasonlítana".

Az áldozat leütötte a támadót

Arról nem volt vita a per során, hogy Zimmerman megölte-e színes bőrű Martint, de az indítéka ügyében heves küzdelmet vívott egymással a vád és a védelem. Az ügyészség azt igyekezett bebizonyítani, hogy Zimmerman faji előítéletből kezdte el követni a fiút a végzetes éjszakán, a védelem pedig arról igyekezett meggyőzni az esküdtszéket, hogy a vádlott önvédelemből lőtte le a fegyvertelen középiskolást, mert leütötte őt, majd a földön fekvő Zimmerman fejét a járda betonjának csapkodta.

Tüntetők tiltakoznak az ítélet ellen Forrás: AFP/Getty Images/Scott Olson

Az eljárás idejére az esküdtszék tagjait teljesen elszigetelték a külvilágtól, nem találkozhattak családjaikkal sem, nem használhattak laptopot és okostelefont, és egy titkos helyen tartották felügyelet alatt őket. A sanfordi bíróság épületéhez rengeteg rendőrt vezényeltek.

A szombati ítélethirdetés után Debra Nelson bíró közölte a vádlottal, hogy szabadon távozhat. Az ítélet ellenzői azonban azt skandálták a bíróság épületében, hogy "nincs igazság", miközben Zimmerman ügyvédjei máris közölték a sajtóval, hogy védencük félti az életét. A hatóságok attól tartanak, hogy tüntetések és akár utcai zavargások is kirobbanhatnak a floridai településen. Több nagyváros, köztük New York, Chicago, Miami és Dallas feketék által lakott negyedeiben máris tüntetők vonultak az utcára.