Az oroszok kémcserére készülnek

Vágólapra másolva!
Valószínűleg Oroszországban fogva tartott nyugati kémekre cserélik ki a Németországban július elején több év börtönre ítélt orosz házaspárt - írta hétfőn a Kommerszant című orosz napilap.
Vágólapra másolva!

A stuttgarti bíróság július elején Andreas és Heidrun Anschlagot, akiknek csupán hamis osztrák útlevelükben szereplő álnevük ismert, hat és fél, illetve öt és fél évi börtönre ítélte azzal a váddal, hogy húsz éven át kémkedtek Oroszország javára. A házaspár Ausztriából települt át az 1980-as évek végén a Német Szövetségi Köztársaságba a szovjet titkosszolgálat utasítására. Másfél éve, 2011 októberében tartóztatták le őket magdeburgi házukban. A házaspár a NATO-val és az EU-val foglalkozott.

Horst-Dieter Pötschke, a házaspár ügyvédje azt mondta a Kommerszantnak, hogy védencei Oroszországba szándékoznak távozni kémcsere révén. Pötschke szerint ez bármelyik pillanatban megtörténhet. A cseréről a német sajtó szerint még a bírósági döntés előtt elkezdődtek az egyeztetések Vlagyimir Putyin orosz államfő és Angela Merkel német kancellár között.

Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője azonban cáfolta a Die Welt című német lap értesülését, hogy Andreas és Heidrun Anschlag sorsa felvetődött volna az orosz és a német vezető júniusi találkozóján.

A Kommerszantnak egy titkosszolgálati forrás azt mondta, hogy az egyeztetéseket nemrég kezdték el, a bírósági ítéletet követően. "Ki fogjuk hozni onnan a mieinket" - fogalmazott az illető.

A tekintélyes orosz politikai-gazdasági napilap tudomása szerint Oroszországban egyedül Andrej Dumenkov tölti börtönbüntetését Németország javára folytatott kémkedés vádjával. A férfi az uljanovszki 2-es számú javító-nevelő tábor foglya. 2006-ban ítélték el 12 évre, mert orosz rakétafejlesztési adatokat akart átadni a németeknek. Felesége a Kommerszantnak azt mondta, hogy őket senki sem kereste meg a kémcsere ügyében. A férfi azt reméli, hogy az idén feltételesen szabadlábra helyezik.

Nyugati szakértők a legvalószínűbbnek azt tartják, hogy Valerij Mihajlovot, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) volt ezredesét cserélik ki az Anschlag házaspárra. A férfit 18 évre ítélték azzal a váddal, hogy titkos információkat adott ki az Egyesült Államoknak. A Kommerszanttal az orosz titkosszolgálati forrás azonban közölte, hogy bár Mihajlov neve szóba került a németekkel való egyeztetés során, nem az FSZB volt magas rangú tisztje az egyetlen jelölt a kémcserére.