Panama észak-koreai rakétaszállítót fogott el

Vágólapra másolva!
Rakétadarabokat szállított Kubából egy észak-koreai hajó, de Panamában feltartóztatták. A legénység ellenállt, a kapitány öngyilkos akart lenni.
Vágólapra másolva!

Ricardo Martinelli panamai elnök bejelentette, hogy be nem jelentett hadianyagot szállító észak-koreai hajót fogtak el. A Kubából induló hajó rakétadarabokat szállított - írta a BBC.

Az elnök Twitter-oldalán megosztottak egy fotót, amely egy zöld, szögletes, kúp alakú végződésű tárgyat ábrázol (itt tudja megnézni).

Az elnök bejelentése szerint a 35 fős legénység ellenállt, amikor át akarták vizsgálni a hajót, a kapitány pedig megpróbálta megölni magát.

A hajó eredetileg az oroszországi távolkeletről indult áprilisban, átszelte a Csendes-óceánt és a Panama-csatornán át Kubába ment. Az óceánon úgy haladt végig, hogy az automatikus követőrendszer nem volt bekapcsolva - a BBC szerint ez már önmagában gyanús volt.

Július 10-én állították meg a hajót, amely amúgy 250 ezer adag cukrot szállított. Eredetileg azért akarták átvizsgálni, mert drogszállítmányra gyanakodtak. A kutatást a legénység ellenállása lassította. A fegyver megtalálása után további "meglepetésekre" is számítanak.