Szabadon engedték a cseh kormányt megbuktató képviselőket

Vágólapra másolva!
A cseh kormány bukásához vezetett, hogy három képviselő jól fizető pozíciókért lemondott mandátumáról. Ami eddig korrupciónak tűnt, azt most a legfelsőbb bíróság tisztázta.
Vágólapra másolva!

Szabadlábra került kedden este Csehországban a legfelsőbb bíróság döntése alapján a júniusban megbukott kormánykoalíció három volt parlamenti képviselője, akiket azzal vádoltak, hogy tavaly ősszel jól fizetett gazdasági pozíciókért lemondtak képviselői mandátumukról, hogy ezzel lehetővé tegyék a kormány sokat vitatott adóreformcsomagjának parlamenti elfogadását.

Az államügyészség és a rendőrség a kormányzat és a képviselők megállapodását korrupciónak minősítette, s Ivan Fuksa, Marek Snajd és Petr Tluchor volt képviselőket júniusban őrizetbe vette, majd a bíróság vizsgálati fogságba helyezte őket. Rács mögé került Jana Nagyová, Petr Necas kormányfő kabinetfőnöke is.

A botrány következtében Petr Necas és kormánya lemondásra kényszerült. A legfelsőbb bíróság szerint azonban a tavalyi megállapodás nem minősíthető korrupciónak, s ezért elrendelte az érintettek szabadon bocsátását.

A bíróság Fuksa és Snajdr beadványa alapján foglalkozott az üggyel, akik azt állították, hogy nem követtek el semmiféle törvénysértést.

Petr Knötig, a legfelsőbb bíróság szóvivője szerint a testület megállapította, hogy politikai eljárásokért senkit sem lehet büntetőjogi felelősségre vonni. A két személy az adott időben parlamenti képviselő volt, mentességet élvezett, s a különféle politikai megállapodásokat, kompromisszumokat és döntéseket politikai tevékenységük részeként kell értelmezni.

A legfelsőbb bíróság ezért mindkét volt képviselő ügyét kivette a rendőrség és az államügyészség jogköréből, ami lényegében szabadon bocsátásuk elrendelésével egyenlő. Fuksa és Snajdr kedden késő este már el is hagyták az ostravai börtön épületét.

A legfelsőbb bíróság döntése a harmadik érintettre, Tluchorra is vonatkozik, bár ő nem kért jogorvoslást. Ügyvédje szerint Tluchort Olmützben tartják fogva, s még az éjjel szabadlábra kerül. A legfelsőbb bíróság döntése ellen fellebbezni nem lehet.

Necas, aki ellen szintén büntetőeljárást kíván indítani a rendőrség, pénteki kihallgatása után politikai pernek minősítette az ügyet. "Politikai perről van szó, egyértelműen az államügyészség önkényéről, az ügy kitaláció" - mondta Necas újságíróknak.

Az ügy a cseh kormány tavaly novemberben elfogadott takarékossági és reformcsomagjával kapcsolatos. A jogszabályt hosszú ideig azért nem sikerült jóváhagyni a parlamentben, mert az ellenzéken kívül a kormányzó Polgári Demokrata Párt (ODS) néhány képviselője sem volt hajlandó azt támogatni.

Az intézkedéscsomagot végül is úgy fogadták el, hogy a Necas vezette ODS belső ellenzékének három képviselője lemondott parlamenti mandátumáról, a helyükre lépő újak pedig már igent mondtak a törvényre. Később kiderült, hogy a három volt képviselő - Snajdr, Tluchor és Fuksa - jól fizető állást kapott egy-egy állami cég vezetésében. A hatóságok szerint az ajánlatot Necas tette, s az ügyben Nagyová és egy társa közvetített.

A politikus a korrupció vádját már korábban - és most is - visszautasította, alaptalannak minősítette. Tagadja, hogy a parlamentből távozó politikusok valamiféle ellenszolgáltatásként kapták volna meg új pozíciójukat. Szerinte Snajdr, Tluchor és Fuksa azért kapott helyet az állami cégek menedzsmentjében, mert korábbi munkájuk során olyan tapasztalatokhoz jutottak, amelyeket most az állam érdekében fel tudnak használni.