Blokád alatt a szófiai parlament

Vágólapra másolva!
A kormány ellen tüntetők körülzárták a bolgár parlamentet.
Vágólapra másolva!

Körülzárták a szófiai parlamentet kedd este a kormány távozását követelő tüntetők, több mint százan - miniszterek, képviselők, újságírók - rekedtek az épületben.

A bent rekedteket busszal akarják kimenekíteni a parlamentből, de a tüntetők próbálják megakadályozni, hogy a jármű közel hajtson az épület kijárataihoz. A demonstrálók immár 40. napja tüntetnek a szocialista kormány ellen.

A parlament három bizottsága jóváhagyta a kedd esti órákban a költségvetés módosítását, miután hétfőn a kormány felfelé módosította az idei évre várható államháztartási hiányra vonatkozó előrejelzését.

Helyszíni beszámolók szerint a parlament körüli rendőri jelenlétet megerősítették, a környéken lekapcsolták a közvilágítást. A helyzet feszült, helyenként összetűzések is kialakulnak a tüntetők és a rendőrök között.