Több tucat halott Egyiptomban

Vágólapra másolva!
Az iszlamista Muzulmán Testvériség szerint a megbuktatott elnököt támogató tüntetőkre lőtt a hadsereg szombat reggel Kairóban. A szervezet szerint legalább 100 halott van, az egészségügyi minisztérium 65 áldozatról tud.
Vágólapra másolva!

A megbuktatott elnököt, Mohamed Murszit támogató tüntetőkre lőtt a hadsereg szombat reggel Kairóban a Muzulmán Testvériség szerint. Az iszlamista szervezet azt állította, hogy a katonák fellépésekor legalább 100 embert öltek meg.

Az egyiptomi egészségügyi minisztérium szombat este közölte, összesen 65 halálos áldozata volt a Kairóban reggel lezajlott összecsapásoknak, és több mint 270 sérültet kellett ellátni. Előzőleg különböző becslések 100-120 főre is tették az elhunytak számát, de így is ez volt a legvéresebb nap Egyiptomban Murszi elnök július 3-i megbuktatása óta.

"A katonák nem azért lőttek, hogy megsebesítsék, hanem azért, hogy megöljék a tüntetőket" - állította a szervezet szóvivője. Az áldozatok túlnyomó többségét a fején vagy a mellén érte a lövés, és a hatóságok könnygázt is bevetettek a tüntetők ellen - tette hozzá. A korábbi hírek 31 halottról szóltak.

Forrás: AFP

Pénteken 19-en haltak meg Egyiptomban azokban az összecsapásokban, amelyekben a megbuktatott Murszi elnök hívei és ellenfelei álltak egymással szemben. A sebesültek száma meghaladta a 700-at.

Az egyiptomi katonai hatóságok pénteken rendelték el az addig is őrizetben tartott Murszi 15 napos vizsgálati fogságát. A fő vád szerint Murszi állítólag a Hamász palesztin radikális szervezettel szövetkezve szökött meg 2011-ben egy börtönből, és ennek során köze volt több rab és börtönőr meggyilkolásához, valamint katonák elrablásához. Ezért gyilkossággal is gyanúsítják.

A Muzulmán Testvériség nevetségesnek minősítette a vádakat. Murszi korábban azt állította, hogy 2011-ben ő és a testvériség 33 másik bebörtönzött tagja nem megszökött Vádi-en-Nátrún város fegyházából, hanem a helyi lakosok nyitották ki nekik a börtön kapuit.

Közben az egyiptomi belügyminisztérium közölte, fel fogják oszlatni a volt elnök híveinek ülősztrájkját, amelyet a Raba'a al-Adavija mecset mellett tartanak, ahol a reggeli vérengzés történt.