Már hétfőn újraindulnak az izraeli-palesztin béketárgyalások

Vágólapra másolva!
Már hétfőn megkezdődnek az új izraeli-palesztin béketárgyalások az Egyesült Államokban - jelentette be az USA külügyminisztériuma, miután mindkét fél elfogadta Kerry washingtoni meghívását.
Vágólapra másolva!

A tervezettnél egy nappal korábban, már hétfőn felújítják az izraeli-palesztin tárgyalásokat. Az amerikai külügyminisztérium vasárnap esti bejelentése szerint mind az izraeli, mind a palesztin fél elfogadta John Kerry külügyminiszter arra irányuló meghívását, hogy hároméves szünet után Washingtonban kezdjenek tárgyalásokat egy békemegállapodás megkötéséről.

A külügyminisztériumi közleménye szerint John Kerry telefonon hívta fel Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt és Mahmúd Abbász palesztin elnököt, akik egyetértettek abban, hogy képviselőik már hétfőn találkozzanak az amerikai fővárosban.

A két napra tervezett találkozó célja egy munkaterv kidolgozása a békemegállapodást célzó tárgyalásokhoz.

A washingtoni találkozó a kezdetet jelenti - nyilatkozta a bejelentés kapcsán Jen Psaki, az amerikai külügyminisztérium szóvivője, aki Kerry külügyminisztert idézve méltatta Netanjahu és Abbász "bátorságát".

A közleményből kitűnt, hogy a felek már az előkészítő megbeszéléseken magas szinten képviseltetik magukat, az izraeli delegációt ugyanis Cipi Livni igazságügyi miniszter vezeti, míg a palesztin küldöttség élén Száeb Erakat főtárgyaló áll.

A közvetlen izraeli-palesztin tárgyalások 2010-ben szakadtak meg az izraeli telepek Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben folytatódó építése miatt. Az amerikai diplomáciai erőfeszítések és személy szerint Kerry külügyminiszter közvetítése nyomán a két fél július 19-én állapodott meg abban, hogy 3 évi szünet után találkoznak és tárgyalásokat kezdenek egy békemegállapodás véglegesítéséről.