Csalást sejtenek Mugabe győzelme mögött

Vágólapra másolva!
Az eddig feldolgozott eredmények szerint az államfő pártja kétharmados többséget szerezhet a zimbabwei parlamentben. Az ellenzék és választási megfigyelők csalásról beszélnek.
Vágólapra másolva!

Robert Mugabe zimbabwei államfő a voksok 70-75 százalékát szerezte meg az elnökválasztáson, pártja, a Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unió-Hazafias Front (ZANU-PF) pedig a parlamenti képviselői helyek kétharmadának elnyerésére számíthat - közölte pénteken a párt szóvivője.

A 210 választókerületből eddig 62-ben hozták nyilvánosságra az eredményt, és ezek közül ZANU-PF 52-ben győzött. A parlamentben eddig Morgan Tsvangirai miniszterelnök Mozgalom a Demokratikus Változásokért (MDC) nevű pártjának volt többsége.

A jelenlegi miniszterelnök egy csütörtöki sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az ellenzék érvénytelennek tekinti a voksolást, amelyet csalás és megfélemlítés jellemzett. Az MDC egyik magas rangú tagja szintén "hatalmas csalásról” beszélt. "Mugabe és a ZANU-PF felültette a zimbabwei népet, de ezt nem fogadjuk el" – hangsúlyozta.

Egy, a zimbabwei választásokat felügyelő szervezet szerint is akadtak problémák a voksolással. A csoport az állítja, hogy a több mint 6 millió választásra jogosult polgárból egymillió nem szerepelt a szavazók listáján.

Az Afrikai Unió megfigyelő missziójának vezetője szerdán első látásra "békésnek, zavartalannak, szabadnak és igazságosnak" találta a voksolást, míg az Egyesült Államok aggodalmát fejezte ki a választás hitelességét illetően.