Ferenc pápa Egyiptomért imádkozott

Vágólapra másolva!
A pápa imájában együttérzéséről biztosította az áldozatokat és mindazokat, akik szenvednek.
Vágólapra másolva!

Az egyiptomi békéért imádkozott Ferenc pápa csütörtökön Castel Gandolfóban, ahol Nagyboldogasszony ünnepén pontifikált misét. Az egyházfő fájdalmasnak nevezte az Egyiptomból érkező híreket.

A csütörtök déli úrangyala imádság (angelus) előtt mondott beszédében a pápa Egyiptomról is beszélt, és imájában együttérzéséről biztosította az áldozatokat, hozzátartozóikat, a sebesülteket és mindazokat, akik szenvednek.

"Imádkozzunk együtt a békéért, a párbeszédért és a megbékélésért ...!" - mondta Ferenc pápa a Castel Gandolfo főterén összegyűlt 12 ezer hívő előtt. Az Olaszország egyik legjelentősebb egyházi ünnepének számító Nagyboldogasszony napján a pápa a Rómától húsz kilométerre fekvő Castel Gandolfóban - a katolikus egyházfők nyári rezidenciáján - mutatott be misét. Szűz Mária mennybevételének ünnepén Ferenc pápa arról is beszélt, hogy el kell ismerni a nők szerepét az egyházban.