A Muszlim Testvériség iszlamista szervezet meghirdette a harag napját péntekre, válaszul a szerdán történt véres rendőri támadásra. 20 ezren tüntetnek Kairóban, a rendőrség éles lőszert is bevet. Legkevesebb 60-an meghaltak.

Legkevesebb hatvanan haltak meg pénteken Egyiptomban, miután a Muszlim Testvériség meghirdette "a harag napja" nevű tiltakozó akcióját. A BBC szerint 25-en veszítették életüket a fővároson kívüli összecsapásokban, a többiek pedig Kairóban veszítették életüket, ahol a Ramszessz tér környékre koncentrálódtak az összecsapások.

Az angol Guardian szerint a hatvan halottbó nyolc rendőr. A fővárosban gépfegyverek hangját lehetett hallani, miközben katonai helikopter körözött a város felett. A Muszlim Testvériség tervei szerint a tüntetések az esti imával, naplementekkor véget értek, de a BBC szerint még ezután is történtek zavargások. A hatóságok hajnalig kijárási tilalmat rendetek el.

Húszezren tüntettek az utcákon

A Muszlim Testvériség több vezetőjét is letartóztatták számos razzia során péntek reggel az egyiptomi hatóságok, miután az iszlamista szervezet tüntetésekre buzdította híveinek millióit, meghirdetve a "harag napját". A Muszlim Testvériség négy vezetőjét vették őrizetbe al-Buhaira tartományban, Kairóban pedig hat embert tartóztattak le, akiknél 90 darab gyújtóbombát találtak. A Muszlim Testvériség "tömeges letartóztatásokról" beszélt, de részleteket nem közölt.

Kairó elővárosaiból a déli ima után tömegek indultak meg a belváros felé, azt skandálva, hogy "le a katonai uralommal". A fővárosi Ramszesz téren mintegy 20 ezer ember gyűlt össze, beszámolók szerint lövések dördültek el és könnygázt is bevetettek. A BBC tudósítása szerint a téren a tüntetők megtámadtak egy rendőrőrsöt. A CNN arról számolt be, hogy Kairó belvárosa felett katonai helikopterek köröznek, és géppuskák hangját is hallani. A tévéfelvételek szerint a tüntetők között fegyveresek is vannak. A BBC helyszínen tartózkodó tudósítója több embert lelőttek a Ramszesz téren, percek alatt hét halottról, és több súlyos sérültről számolt be.

A BBC szerint a kairói Four Seasons hotel előtt robbanás történt, és lövések hallatszanak a környéken. A demonstrálók egy halott társuk nyitott koporsóját cipelik a fejük fölött, a tetemre egy egyiptomi zászlót terítettek.

A biztonsági erők éles lőszert is bevethetnek

A biztonsági erők megerősítették a fontosabb intézmények védelmét és a főbb közlekedési útvonalak ellenőrzését, a hadsereg páncélozott járművekkel vonult az utcákra. A belvárosba vezető utakat, a Nílus hídjait és a metróállomásokat lezárták, városszerte ellenőrzőpontokat állítottak fel. A hatóságok felhatalmazták a rendőröket, hogy éles lőszert használjanak, és figyelmeztették a lakosságot, hogy "a rend védelmezői elleni bármilyen támadási kísérletet a leghatározottabban vissza fognak verni". 

A Twitteren keringő helyszíni beszámolók szerint a rendőrök több helyen rátámadtak a tüntetőkre.
A rendőrök négy iszlamistát megöltek az ország északi részén található Iszmáilíja városában. Az egyiptomi állami média szerint egy kairói ellenőrzőponton egy rendőr tűzpárbajban életét vesztette. Az északi Tanta városában könnygázt és madársörétet vetettek be tüntetők ellen, akik egy helyi kormányépületet próbáltak megostromolni.