Agyonlőtték a kuruzslók nagy ellenségét

Dr Narendra Dabholkar, indiai babona, Indiai babonaellens aktivista
Vágólapra másolva!
Lelőtték az indiai Narendra Dabholkart, aki évtizedek óta kérlelhetetlen harcot folytat a babonák, a kuruzslás és a vakhit ellen. Szerinte ezek nem csak megkárosítják a legszegényebb embereket, de sokak egészségét is veszélyeztetik. Gyilkosairól még nem tudni sokat, de munkájával sokakat megára haragított, nem voltak vele jóban a hullákból falatozó szent emberek sem.
Vágólapra másolva!

Kedd reggel agyonlőttek Punéban, az indiai Mahárástra államban egy egykori orvost, a babonák és fekete mágia elleni küzdelem nagy harcosát. A 69 éves Narendra Dabholkar éppen szokásos reggeli sétáján volt, amikor egy templom közelében egy hídon motoros fegyveresek négy golyót lőttek rá, amelyből kettő el is találta, és kórházba szállítás után elhunyt.

A hatóságok egyelőre csak fantomképet tettek közzé a feltételezett elkövetőkről. Mást nem tudni róluk, de nem kizárt, hogy egy olyan vallási szekta tagjairól vagy szimpatizánsairól van szó, akiknek nagyon szúrta a szemét Dabholkar, aki egész életét a vakhit elleni küzdelemnek szentelte.

A kuruzslókkal szemben

A férfi az 1980-as években alapította a Mahárástra Andhasraddha Nirmúlan Szamitit (MANS - kb. a vakhit eltörlésén dolgozó bizottság), amelynek élén haláláig küzdött a vallásos tévhitek, a fekete mágia, a hiszékeny emberek bizalmával visszaélő kuruzslók ellen. A szervezettel Dabholkar azért harcolt, hogy racionálisabbá tegye az indiai társadalom gondolkodásmódját.

Dr. Narendra Dabholkar Forrás: Youtube/Maharashtra Andhashraddha Nirmoolan Samiti

Több kampányt is indított, de írt könyveket és újságcikkeket (egy nagy hagyományokkal rendelkező helyi progresszív baloldali lap főszerkesztője is volt), és tartott előadásokat is. Miközben nagy lendülettel igyekezett leleplezni a babonákat, többször is összetűzésbe keveredett csodás gyógyulásokat ígérő gurukkal, látnokokkal, jósokkal, és ortodox hindukkal.

Sokat kritizálta a hindu vallás egyes rituáléit, ami miatt vallásellenességgel vádolták, bár ő maga azt állította, nincs ellene a vallásoknak, amelyeket tiszteletben tart, de a babonákat ki nem állhatja, főként akkor, ha azok a legszegényebbeket károsítják meg.

Elpazarolt rizs, kockázatos böjt

Egy tavalyi beszédében élesen kikelt egy esküvői szokás ellen, amikor az ifjú párt rizzsel dobálják meg, mondván az alkalmanként 10-15 kilogramm eldobált mag éves szinten 4,5 millió kilogramm elpazarolt rizst jelent a szegénységgel sújtott államban. Az ortodox hindukat akkor haragította magára, amikor azért lépett fel, hogy a hívők ne dobálják tele a helyi vízfolyásokat mérgező festékkel színezett gipszből készült Ganapati(elefántisten)-bálványokkal.

Zavarta az is, hogy sokan hitük miatt teszik kockára egészségüket. Megemlítette egy nőnek az esetét, aki - bár hozzájuthatott volna a teljes értékű táplálékhoz - különböző vallási böjtöket követve rendkívül legyengült és vérszegény lett.

Asztma gyógyítása gyomorban fickándozó kishallal Forrás: AFP/Noah Seelam

Kitartott amellett, hogy babonaellenes mozgalma nem a hinduizmus vagy más vallások ellen irányul, csupán az indiai alkotmányt követi, amely kimondja, hogy minden indiai állampolgárnak kötelessége "a tudományos gondolkozás, a vizsgálódás, a reform szellemének és a humanizmusnak az elősegítése".

A hullaevők és a vegetariánus gyógyítók

Legfőbb eredménye a sokak által csak fekete mágia ellenes törvényként emlegetett javaslat, amelyet halála után egy nappal, szerdán szavazott meg a helyi törvényhozás, és küldte el jóváhagyásra az indiai központi kormánynak. Ez egy hosszú küzdelem vége volt, több éven és számtalan törvényhozási időszakon keresztül húzódott a jogszabály elfogadása.

Dabholkar az 1990-es években kezdte szorgalmazni a jogszabály megteremtését. Az eredeti - szervezetének honlapján is olvasható - céljai között szerepelt többek között, hogy büntessék azt, ha bárki is bhanamatit - egyfajta átok - gyakorolna, vagy ha természetfeletti hatalmak nevében végezne varázsszertartást. Büntettette volna az ördögűzést, a fekete mágiát, az állatáldozatot, és a talizmánok árusítását, illetve hogy valaki azt állítsa, varázserővel bír. Tilttatta volna az aghori rítusokat, illetve azt, hogy valaki az orvosi segítséget elutasítva különböző babonás gyógyítókhoz forduljon.

Aghori szádhu Forrás: Wikimedia Commons

Céljai sok vallásos szektát sértettek, például magukat az aghorikat. A hindu szekta szent emberei elhunytak testéből falatoznak, testüket halottak hamvaival kenik be, és varázserőt tulajdonítanak maguknak. A hozzájuk forduló betegek annak a reményben várnak gyógyulást, hogy egy aghori természetfeletti erejével képes fertőzést és egészséget is átvinni egyik testről a másikra.

Dabholkar törvényjavaslatának legélesebb kritikusai a varkari (zarándok) szekta tagjai voltak, akiknek mozgalma elsősorban Mahárástra államban terjedt el. Hívei Vithobát, Visnu és Krisna egyik formáját tisztelik, és a vallásos előírások értelmében tartózkodniuk kell az alkoholtól és a dohánytól, szigorú vegetáriánus étrendet követnek és havi kétszer böjtölnek. Alapelveik közé tartozik, hogy mindenkit egyenlőnek tekintenek, kaszttól és vagyontól függetlenül. Tagjai több alkalommal hevesen kritizálták Dabholkar tevékenységét, és az általa szorgalmazott jogszabályt, attól tartva, hogy büntethetővé válnak egyes rítusaik.

A törvény nem lesz elég

A véglegesen elfogadott törvényt azonban meglehetősen felpuhították, többek között a varkarik véleményét is figyelembe véve. A törvényjavaslatba végül olyan tiltások kerültek bele, mint a fekete mágiával való gyógyítás, a puszta kézzel elvégzett sebészet, vagy a kutya- és kígyóharapások mantrával gyógyítása. A törvény értelmében egy rendőri egységet is felállítanak majd, amelynek feladata lesz az ilyen babonák gyakorlóinak lefülelése. Akit ilyenen kapnak, hét évre is börtönbe kerülhet. Nem lesznek büntethetőek ugyanakkor azok a rítusok és vallási szertarások, amelyek nem okoznak kárt senkiben.

A honfitársai felvilágosításán dolgozó babonaellenes aktivista megölése hatalmas felháborodást okozott az államban, Mahárástra belügyminisztere a tettesek mielőbbi felelősségre vonását ígérte, mások utcai demonstrációkat szerveztek a gyilkosság elleni tiltakozásképpen. A Firstpost angol nyelvű indiai lap egyik véleménycikkének írója azonban megjegyzi, bár a babonák elleni harc alapvető céljai nemesek, és az aktivista halálával gyilkosai valójában eszméjének győzelmét segítették elő, egy törvény önmagában nem fogja tudni megváltoztatni a társadalom gondolkodásmódját.