Mugabe nem bírja abbahagyni

2013.08.22. 13:54

A 89 éves zimbabwei elnököt hetedik alkalommal iktatták be a hivatalába. Az ország függetlenné válása, 1980 óta irányítja Zimbabwét. A mostani beiktatási ünnepséget a nemzeti stadionban tartották.

Hetedik alkalommal iktatták be hivatalába csütörtökön Robert Mugabét, Zimbabwe július végén megválasztott elnökét. A fővárosban, Hararéban megrendezett ceremóniát az ellenzék a választási csalásokra hivatkozva bojkottálta.

A 89 éves politikus az 1980-as függetlenné válás óta irányítja a volt brit gyarmat dél-afrikai országot. Mugabe a július 31-i elnökválasztást a szavazatok 61 százalékával nyerte meg, az ugyanakkor tartott parlamenti voksoláson pedig pártja, a Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unió-Hazafias Front végzett az élen, több mint 150 mandátumot, azaz kétharmadot is meghaladó többséget szerezve a 210 fős képviselőházban.

Robert Mugabe és felesége a választási kampány idejénForrás: AFP/Alexander Joe

Mubage választási ellenfele, Morgan Tsvangirai kormányfő komédiának nevezte a voksolást, és semmisnek nyilvánította az eredményeket. A választások tisztaságával kapcsolatban aggodalmának adott hangot a Nyugat is. William Hague brit külügyminiszter közleménye szerint Mugabe újraválasztása mindaddig nem tekinthető hitelesnek, amíg meg nem történik a voksoláson előfordult állítólagos szabálytalanságok független kivizsgálása.

Mugabe beiktatási ünnepségén 60 ezren vettek részt, köztük mintegy 30 külföldi államfő és volt politikai vezető. A The Herald című állami napilap értesülése szerint a nemzeti stadionban tartott eseményen tiszteletét tette mások mellett az egyenlítői-guineai és a tanzániai elnök is.

Afrika legidősebb és az egyik legrégebb óta hivatalban lévő elnöke előzőleg azt ígérte, hogy a következő öt évben folytatni kívánja nacionalista politikáját. Az egykor virágzó országban ma több mint több mint 90 százalékos a munkanélküliség, és 2009 óta a hiperinfláció miatt a nemzeti fizetőeszköz helyett külföldi pénzt használnak, leggyakrabban az amerikai dollárt vagy a dél-afrikai randot.

Cikkünket a legutóbbi zimbabwei választásokról itt olvashatja