Mind a 25 ezer jelentkező elbukott

2013.08.26. 19:57

Mind a 25 ezer jelentkező megbukott az egyik állami egyetem felvételi vizsgáján Libériában. Az oktatási miniszter szerint ez nehezen hihető, az egyetem szerint a diákok nem voltak lelkesek, és angolul sem tudtak rendesen.

Egyetlen jelentkező sem jutott be Libéria két állami egyetemének egyikére, mind a 25 ezren megbuktak a felvételi vizsgán.

Etmonia David-Tarpeh helyi oktatási miniszter azt mondta a BBC-nek, találkozni akar az egyetem vezetőivel, hogy tárgyaljanak az ügyről. "Tudom, hogy sok a gyengeség az iskoláinkban, de hogy egy egész csapat ember felvételizik, és mindegyik elbukik, szóval vannak kétségeim az üggyel kapcsolatban" - mondta David-Tarpeh, hozzátéve: ez olyan, mint egy tömeggyilkosság.

David-Tarpeh azt mondta, ismer néhányat a felvételiző diákok és az iskoláik közül. "Kíváncsi vagyok a diákok eredményeire" - mondta.

Az egyetem szóvivője, Momodu Getaweh szerint az egyetem kiáll a döntés mellett, amit nem lehet megzavarni érzelmekkel. A szóvivő szerint a kormánynak kell tennie valamit, mert a diákok angolul sem tudtak rendesen. "Semmit sem tudtak a nyelvtani alapokról", mondta. Libériában az angol a hivatalos nyelv, de az emberek többsége saját nyelvét használja.

"A háború tíz éve véget ért. Magunk mögött kell hagynunk, és reálisan kell gondolkodni" - tette hozzá az afrikai ország polgárháborús időszakára utalva.