A nap, amikor mindenki sírt

2013.08.29. 01:42

Hol tart Amerika ötven évvel a történelem egyik legnagyobb hatású beszéde után? Washington központjában ezrek emlékeztek Martin Luther King híres “Van egy álmom” beszédére, és bár a többség szerint hatalmas fejlődés történt azóta, az álom beteljesülése még messze van. Washingtoni riport a gyűlésről.

A félelem uralkodott el a Washingtont irányító fehér embereken 50 évvel ezelőtt. Harminc helikopter pásztázta az eget. Szolgálatba rendelték az összes rendőrt, és több száz tűzoltó is parancsot kapott arra, hogy aznap rendőri munkát végezzen. Négyezer katona állt készültségben a külvárosban. A belvárosban dolgozók közül sokan otthon maradtak, és a szesztilalom vége óta először betiltották az alkoholárusítást is.

Mindez azért, mert aznapra, 1963. augusztus 28-ára volt meghirdetve egy felvonulás a feketék egyenjogúságáért. Több mint kétszázezer ember - zömében afroamerikaiak, vagy ahogy akkor nevezték őket: negrók, vagyis négerek - gyűlt össze a Washington közepén elterülő hatalmas, National Mallnak hívott parkban. Semmiféle rendbontás nem történt, a rendőrök csak néhány erőszakos ellentüntetőt vettek őrizetbe, maga a felvonulás pedig az egyik legnagyobb hatású tömegrendezvényként vonult be a történelembe.

Az elnyomókhoz is szólt

Szerdán, pontosan ötven évvel később ugyanazon a helyen, a Lincoln-emlékmű tövében több ezer ember gyűlt össze ismét, hogy emlékezzen a gyűlésre, amelyen Martin Luther King Jr. elmondta az I have a dream (Van egy álmom) mondatról híressé vált beszédet.

Martin Luther King beszéde ötvenévesForrás: Pethő András

“Van egy álmom arról, hogy egy nap ez az ország megfelel majd a hitvallása igazi jelentésének: magától értetődőnek tartjuk azt az igazságot, amely szerint minden ember egyenlőnek lett teremtve” - mondta King ötven évvel ezelőtt, utalva az 1776-ban írt függetlenségi nyilatkozatban megfogalmazott elvre. Majd folytatta az álmok sorát azzal, hogy egy nap majd az egykori rabszolgák és rabszolgatartók egy asztalhoz ülnek, és hogy a gyerekei egy olyan országban élnek majd, ahol nem a bőrük színe, hanem a jellemük alapján ítélik meg őket.

King lelkész volt, és így prédikáló, színpadias hangon beszélt. Hatásszüneteket tartott az álmairól szóló mondatok között, amelyek szinte elfojtott érzelmekként törtek elő belőle, de a beszéd igazi erejét talán az adta, hogy békés hangot ütött meg, és nemcsak az elnyomottakhoz, hanem az elnyomókhoz is szólt.

“Sírtam, miközben hallgattam. Mindenki sírt” - mondta tudósítónknak Susan Quinn, aki egyike volt az 1963-as tömegben kisebbségben lévő fehéreknek. Nem sokkal korábban fejezte be a főiskolát, és New Yorkból buszozott át Washingtonba a barátaival. Azt mondta, először nem érezte úgy, hogy valamilyen rendkívüli eseményen lenne, de King szavait hallva nyilvánvalóvá vált számára, hogy történelmi esemény szemtanúja.

“Nagyon érzelemdús volt az egész” - mondta az afroamerikai Jacqueline Banks, aki szintén ott volt az ötven évvel ezelőtt gyűlésen. Szerinte “nagyon sok ember szívében megmaradtak” King mondatai.

Három lépés előre, egy hátra

Ezen a gyűlésen is úgy tűnt, hogy többségben vannak a feketék, de volt nagyon sok fehér is. A tudósítónk által megkérdezettek azt mondták, hogy komoly fejlődés történt ugyan az elmúlt ötven évben, de King álma nem teljesült be. Bár a nyílt diszkrimináció már talán nem jellemző, és öt évvel ezelőtt az ország megválasztotta az első fekete elnököt is, sokan úgy érzik, hogy a felszín alatt továbbra is él megkülönböztetés. Ezt példázza szerintük az a bírósági ítélet is, amely felmentette George Zimmermant, aki tavaly februárban lelőtt egy fegyvertelen fekete tizenéves fiút Floridában. A Trayvon Martinnak hívott fiú a sokak szerint létező egyenlőtlenségek szimbólumává vált. A gyűléshez vezető út mellett álló utcai árusok az ő arcképével ellátott pólókat is árultak.

Többen sérelmezték azt is, hogy a legfelsőbb bíróság a nyár elején megsemmisítette azt a törvényt, amely előírta, hogy egyes államok csak úgy változtathatják meg a választójogi szabályaikat, ha előtte jóváhagyást kapnak a szövetségi kormánytól. Olyan, jellemzően déli (vagyis egykori rabszolgatartó) államok tartoztak ebbe a körbe, ahol hagyományosan erős volt a feketék diszkriminációja, és a gyűlésen résztvevők félelme az, hogy a korlátozás eltörlésével ismét lesznek próbálkozások arra, hogy akadályozzák a feketék választáshoz való jogát.

Jacqueline BanksForrás: Pethő András

“Három lépést előremegyünk, majd egyet hátra” - így jellemezte az elmúlt ötven évet Susan Quinn. Hozzátette, hogy a választójogi törvényről hozott legfelsőbb bírósági döntést egyértelműen visszalépésnek tekinti.

Talán soha nem lesz egyenlőség

A gyűlésen ott volt Barack Obama jelenlegi elnök és két elődje, Bill Clinton és Jimmy Carter. Mindhárman demokraták, és ugyan meghívást kapott az idősebb és az ifjabb George Bush is, egyikőjük sem ment el. Mindketten arra hivatkoztak, hogy egészségügyi problémákkal küszködnek, de vélhetően az is távol tartotta őket, hogy sokan épp a republikánusokat okolják a feketék és fehérek közötti egyenlőtlenségekért. A választójogi szigorítások is rendszeresen republikánus politikusokhoz kötődnek, ahogy a vagyoni különbségeket is leginkább az általuk szorgalmazott gazdaságpolitika rovására írják.

Barack Obama a beszédében hosszan sorolta, hogy milyen komoly eredményeket ért el a King által vezetett polgárjogi mozgalom. Ezek között említette az általa megnyert elnökválasztást is, de jelezte, hogy ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy teljes lenne a siker. Szerinte továbbra is küzdeni kell nemcsak a feketék, hanem általában a kisebbségek - például a melegek - egyenlőségének megteremtéséért. Hangsúlyozta azt, hogy a gazdasági igazságosság megteremtése nélkül az egyenlőség soha nem lesz teljes.

Márpedig ez az, ami jelenleg talán leginkább aggasztja az afroamerikaiakat. Kutatások szerint a feketék körében a szegények aránya háromszor akkora, mint a fehéreknél, és a gyűlésen részt vevők szerint a feketék továbbra is jóval nehezebben jutnak munkához. “Az álláshelyzeten kellene javítani” - mondta az 50 évvel ezelőtti gyűlés helyszínére visszatérő Jacqueline Banks, de aztán hozzátette, “nem tudom, hogy valaha is megteremtődik-e az egyenlőség”.