Aszad: Szembeszállunk

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A szíriai elnök vasárnap iráni vendégeket fogadva nyilatkozott először azt követően, hogy Barack Obama előző nap a kongresszus jóváhagyását kérte egy Szíria elleni katonai akcióhoz.

Az állami televízió által közvetített, meglehetősen harcias beszédben Aszad elnök azt hangoztatta: a támadással való amerikai fenyegetés nem tántorítja el Damaszkuszt alapelveitől és attól sem, hogy harcoljon az egyes térségbeli, illetve nyugati országok, mindenekelőtt az Egyesült Államok által támogatott terrorizmus ellen.

A Szíriáról szóló további cikkeinket itt olvashatja.