Ha nem reagálnánk, akkor újból hasonló vegyi fegyvereket vetnének be

Vágólapra másolva!
Obama szerint, ha a nemzetközi közösség nem reagálna a szíriai támadásra, akkor az növelné annak az esélyét, hogy újból hasonló fegyvereket vetnének be. A szíriaiak közben pedig azt mondták, hogy minden lehetőséget megragadnak ahhoz, hogy megtoroljanak egy esetleges nyugati támadást.
Vágólapra másolva!

A szíriai "barbárság" miatt a nemzetközi közösség nem maradhat szótlan - közölte Barack Obama amerikai elnök szerdán Stockholmban. Az Egyesült Államok nagyon biztos benne, hogy a szíriai kormányerők vegyi fegyvereket vetettek be augusztusban, és a támadásért Bassár el-Aszad szíriai elnököt is felelősség terheli - mondta Obama. Ha a nemzetközi közösség nem reagálna, "az növelné annak esélyét, hogy újból hasonló fegyverek kerülnek bevetésre", ezért "hatásos választ" kell adni a múlt hónapban történtekre - fogalmazott az amerikai elnök sajtóértekezletén.

"Nem én húztam vörös vonalat, hanem a nemzetközi közösség és a Kongresszus (...) Nem az én szavahihetőségem forog kockán, hanem a nemzetközi közösségé, Amerikáé és a Kongresszusé" - közölte Barack Obama amerikai elnök. Obama ezt egy arra vonatkozó kérdésre jelentette ki, hogy nem forog-e kockán szavahihetősége annak fényében, hogy korábban "vörös vonalnak" nevezte a vegyi fegyverek bevetését, aminek "átlépése" megtorlást von maga után. Obama szerint a vörös vonalat a nemzetközi közösség húzta meg, amikor a világ országainak hatalmas többsége illegálisnak minősítette a vegyi fegyverek bevetését, illetve az amerikai Kongresszus, amikor ratifikálta ezen nemzetközi szerződést.

Szíriában "politikai átmenetre" van szükség, a polgárháború szörnyűségeit követően Bassár el-Aszad elnök nem lehet képes visszanyerni legitimitását. Obama azt mondta, ő is aggódik az ellenzék egyes elemei - különösen az al-Kaidához közel álló csoportok -, illetve az ország területi integritása miatt, de ennek ellenére is kiállt egy katonai beavatkozás szükségessége mellett. A sajtóértekezleten ismét leszögezte, hogy az esetleges amerikai beavatkozás, amelyet reményei szerint a Kongresszus is támogatni fog, korlátozott lesz, és a vegyi fegyverek újbóli bevetésének megakadályozására irányul majd.

Obama nyilatkozatára már a szíriaiak is reagáltak. Az ország külügyminiszter-helyettese azt mondta, hogy a szíriai kormány "minden eszközt" megragad annak érdekében, hogy megtoroljon egy esetleges nyugati támadást. Fajszal al-Mekdad az AFP-nek adott exkluzív interjújában azt nem árulta el, milyen módon fog a szíriai kormány visszavágni. A miniszterhelyettes azt is elmondta, hogy a kormány nem enged a Nyugat katonai csapással való fenyegetőzésének, még akkor sem, ha kitör a "harmadik világháború". Mekdad szerint "egyetlen szíriai sem áldozhatja fel országa függetlenségét".