Az iszlamista ellenzéknél is lehet vegyifegyver Szíriában

Vágólapra másolva!
Nem csak a szíriai kormánynál, de az iszlamista ellenzéknél is lehet vegyifegyver - derül ki egy titkos amerikai hírszerzési dokumentumból.
Vágólapra másolva!

Az amerikai hírszerzés egy titkos dokumentuma szerint a szíriai kormányzat ellen harcoló szélsőséges szunnita an-Núszra Front rendelkezik vegyi fegyverrel, tavasszal például a török biztonsági szervek szarint találtak e szervezet tagjainál - állítja a WND amerikai hírportál.

A forrás az amerikai katonai hírszerzés egyik szervezetének (National Ground Intelligens Center, NGIC) egy titkos dokumentumára hivatkozva írta, az al-Kaida terrorhálózat Irak szunnita ellenőrzés alatt lévő területén maga is gyártja a szarin ideggázt, amelyet aztán Törökországba visznek, és állítólag onnan jut el az e szervezethez kötődő an-Núszrához. A hírszerzési források szerint Törökországban ennek a vegyi anyagnak egy részét az ottani hatóságoknak sikerült ugyan elkobozni, de más részét valószínűleg a lázadók e csoportja márciusban bevetette a szíriai Aleppónál.

Az említett dokumentum leír egy konkrét esetet. Eszerint májusban a török biztonsági szervek emberei az an-Núszra fegyvereseinek dél-törökországi házaiban egy 2 kilogramm tömegű, szarint tartalmazó fémhengert találtak, továbbá fegyvereket és különféle dokumentumokat. E rajtaütés nyomán a szélsőséges szervezet tizenkét tagját vették őrizetbe. Az amerikai hírszerzés szerint a török terrorellenes erők szakértői a "szíriai lázadók legagresszívabb és leghatékonyabb karjának" nevezték az an-Núszrát.

John Kerry amerikai külügyminiszter szombaton, miután orosz kollégájával, Szergej Lavrovval sikerült tető alá hozni a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítéséről szóló keretmegállapodást, a genfi Intercontinental Hotelben tartott sajtóértekezleten közvetve elismerte, lehetséges, hogy a vegyi fegyverek egy része az ellenzék kezében van.