Biciklis tömegbalesetet okozott a venezuelai elnök

Vágólapra másolva!
Nagyot bukott a biciklijével a venezuelai elnök, magával rántva egy csomó biciklistát. Egy sportrendezvényen biciklizett, de annyira integetett a tömegnek, hogy felborult.
Vágólapra másolva!

Nicolás Maduro vasárnap a fővárosban, Caracasban egy nagyszabású sportrendezvényen vett részt. A helyi televízió információi szerint az államfő csak fél kezével fogta a kormányt, miközben a másikkal a központi sugárút két oldalán összegyűlt tömegnek integetett. Közben azonban elvesztette az uralmát a kerékpár fölött és az úttestre zuhant.

A múlt év végén elhunyt Hugo Chávez örökébe lépett Maduro az eséssel valóságos tömegkarambolt okozott, a mellette és mögötte biciklizők sorra estek a földre. A televízió szerint a biciklisták egymás hegyén-hátán feküdtek az aszfalton, de komoly sérülés nem történt.

Az államfő igyekezett humorral elütni az esetet. A televíziónak nyilatkozva elismerte, hogy tömeges bukást okozott, de - mint mondta - "valamennyien talpra ugrottunk és majd meghaltunk a nevetéstől".