Elszökött Észak-Koreából egy vezető lánya

Vágólapra másolva!
A tinédzser apja irányítja a rendőrség munkáját a fővárosban. A lányt most Szöulban hallgatja ki a dél-koreai hírszerzés.
Vágólapra másolva!

A Han vezetéknevű lány Pekingben tanult, és egy harmadik országon keresztül jutott el még májusban Dél-Koreába - idézi a South China Morning Post azt a névtelenséget kérő, dél-koreai emberjogi aktivistát, aki a szökésében segédkezett. A Szöulban tartózkodó Hant a jelenleg dél-koreai hírszerzés hallgatja ki. amely azonban nem kommentálta a hír.

A lány apja a közbiztonsági minisztérium tisztviselője, aki a rendőrség munkáját irányítja Phenjanban. Észak-Koreában viszonylag ritka, hogy a privilegizált elit egyik tagja elmeneküljön az országból. Ha egy menekültet elkapnak, munkatáborba viszik, és súlyos büntetést rónak ki rá. Ráadásul az Észak-Koreában maradt családtagjaira is hasonló sors vár.

Így is több ezren próbáltak már elmenekülni a diktatúrából, többnyire először Kínába, onnan pedig egy harmadik országon keresztül Dél-Koreába. Elvétve azonban előfordul ellenkező irányú szökés is: egy ilyen menekültről, akit lelőttek a dél-koreai határőrök, épp ma érkezett hír.