Iráni elnök: Soha nem csinálunk atomfegyvert

Vágólapra másolva!
Haszan Róháni iráni elnök egy interjúban azt mondta, soha nem lesz atomfegyverük, és tetszik neki Barack Obama neki írt levele.
Vágólapra másolva!

Az új iráni elnök egy amerikai tévétársaságnak adott interjújában kijelentette szerdán, hogy kormányzata soha nem fog atomfegyvert kifejleszteni. Haszan Róháni azt is hozzátette az NBC műsorában, hogy teljes körű felhatalmazása van arra, hogy megállapodást kössön a Nyugattal a nukleáris kérdések ügyében.

Az elnök a Teheránból közvetített interjúban "pozitívnak és építő jellegűnek" minősítette a Barack Obama amerikai államfőtől nemrég kapott válaszlevelet. Ez apró, pici lépés lehet a nagyon fontos jövő felé - mondta Róháni, aki olvadást lát szükségesnek az évek óta jeges kapcsolatban Irán és a Nyugat között.