A CIA jóslata szerint Juguszlávia azért fog szétesni, mert megszűnt az összetartást szorgalmazó politikai akarat, illetve a Milosevics-féle nacionalizmus sem segít a helyzeten. 

Egy boszniai lap és a szerb hírügynökség is megírta ma, hogy az Amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) 1990-ben megjósolta Jugoszlávia szétesését és a véres összecsapásokat - derült ki a titkosítás alól nemrég feloldott dokumentumok szerint.

Az egyik hivatkozott jelentés 1990 október 18-án készült, az első kiváló tagállamok (Szlovénia és Horvátország) majd egy évvel később, 1991 június 25-én kiáltották ki függetlenségüket.

A CIA arról is tájékoztatta Washingtont, hogy Szerbia meg fogja akadályozni a szlovéneket és a horvátokat abban, hogy Jugoszláviából egy lazább államszövetséget, konföderációt hozzanak létre. Az amerikai hírközlés szerint a növekvő nacionalizmus mellett ez okozza majd az ország széthullását.

"Nem valószínű, hogy háború tör ki a köztársaságok között, de Jugoszlávia szétesését a népek közötti komoly konfliktusok kísérik majd, amelyek a széthullás után is folytatódnak. Az erőszak intenzív és hosszan tartó lesz" - áll a jelentésben, amely szerint "a szerb elnyomás következtében fegyveres lázadás tör ki a koszovói albánoknál, akiket a montenegrói és a macedóniai albán kisebbség is támogat".

Az amerikai hírszerzők szerint a szerbek és horvátok közötti etnikai megosztottság szempontjából a legnagyobb veszélyt Bosznia-Hercegovina jelenti. "Ennek a köztársaságnak az etnikai keveréke - az összlakosság 40 százaléka muszlim, 32 százaléka szerb, 18 százaléka horvát - mindig is potenciális veszélyforrást jelentett" - áll a jelentésben.

A CIA információi szerint sem az Egyesült Államok, sem európai szövetségesei nem tehetnek sokat azért, hogy megőrizzék Jugoszlávia egységét. Mint írták, "az Egyesült Államoknak kevés lehetősége lesz arra, hogy megőrizze Jugoszláviát, annak ellenére, hogy a múltban mekkora befolyása volt ezen a területen. A tagköztársaságok vezetői viszont kedvezményeket kérnek majd az USA-tól. A szerb és a szövetségi vezetők a területi integritás mellett állnak majd ki, a szlovének, a horvátok és a koszovóiak pedig az emberi jogokra és az önrendelkezésre hivatkozva kérhetnek amerikai segítséget.

A Szovjetuniónak csak közvetett befolyása lesz a jugoszláv eseményekre, például nemzetközi fórumokon keresztül. Az európaiaknak megvannak az eszközeik, de nem fogják azokat a régi Jugoszlávia megmentésére használni. A legtöbbjük, köztük Németország is, hivatalosan a jugoszláv egység megtartása mellett áll majd, de csendben elfogadják a szövetség szétesését" - részletezi a jelentés a várható eseményeket.

Jugoszlávia szétesésének fő oka - a CIA szerint - a köztársaságok egyben tartásáért felelős politikai akarat megszűnése, valamint a nacionalizmus térhódítása, főleg a szerb nacionalizmusé, amelyet Slobodan Milosevic képvisel.