Betörtek a rendőrök a kenyai plázába

Vágólapra másolva!
Több ember meghalhatott a nairobi bevásárlóközpontban, mint azt eddig gondolták. A rendőrség behatolt az épületbe.
Vágólapra másolva!

Rendőrök hatoltak be vasárnap este Nairobiban abba a bevásárlóközpontba, ahol szomáliai terroristák elbarikádozták magukat túszaikkal együtt. A behatoló rendőrök sok helyen láttak holttesteket. A rendőrök szerint többen halhattak meg, mint eddig gondolták.

A vöröskereszt szerint kilenc holttestet kihoztak az épületből, és ezzel 68-ra emelkedett a halálos áldozatok száma. A négyszintes épületből szórványos lövöldözés hallatszik, egyes támadók állítólag még gránátokat is dobálnak a rendőrökre.

A kenyai elnök, Uhuru Kenyatta vasárnap délután azt mondta, legalább 59 ember halt meg, 175 pedig megsérült a kenyai bevásárlóközpontban végrehajtott támadásban. Kenyatta szerint addig több mint ezer embert hoztak ki a nairobi plázából, de a szomáliai as-Sabab 10-15 fegyverese továbbra is bent van.

Több civil is a plázában tartózkodik, egy részük túszként, másik részük pedig bujkál. A mentés folyamatosan zajlik, a fegyveresek egy helyen gyűltek össze. A halottak között van Kenyatta unokaöccse, és annak menyasszonya.

A támadásban eddig három brit halt meg, de valószínűleg emelkedni fog a számuk. Francia, ghánai, kínai, kanadai áldozatok is vannak, és egy ausztrál-brit is meghalt.

Az AFP hírügynökség szerint délután izraeli kommandósok hatoltak be a plázába, hogy kiszabadítsák a túszokat.