Varrodai rabszolgák tízezrei tüntettek Bangladesben

Banglades, textilipar, egy túlélő áll korábbi munkahelyén a 2013.01.26-án leégett ruhagyárban Dhakában
Vágólapra másolva!
 Több tízezer ruhaipari munkás tüntetett Bangladesben, felgyújtva néhány üzemet és összecsapva a rendőrökkel. Ezek a munkások varrják a nyugati világ nagy divatházainak ruháit, így a hazai fast dashion-boltokba kerülő ruhák jelentős része is ott készül. A fizetésük havonta úgy 8300 forintnak felel meg.
Vágólapra másolva!

A textiliparban dolgozók tízezrei tüntettek Bangladesben hétfőn, havi 100 dolláros minimálbért követelve. Egyes csoportok ruhaüzemeket gyújtottak fel, mások a rendőrséggel tűztek össze, több tucatnyian megsebesültek.

Az ázsiai országban - a világ második legnagyobb ruhaexportőr nemzetében - gyakorivá váltak a magasabb bérekért és jobb munkafeltételekért tartott tüntetések áprilistól, azóta, hogy egy főleg varrodáknak otthont adó épület összeomlott Dakkában, és benne több mint 1100-an meghaltak.

Forrás: AFP/Munir uz-Zaman

A mostani tüntetéssorozat harmadik napja tart, hétfőn a rendőrség szerint a 200 ezret is elérte az utcán tiltakozók száma. A Dakka melletti Gazipúrban, ahol több száz ruhakészítő üzem működik, a rendőrség gumilövedékekkel és könnygázzal lépett fel a tiltakozók ellen, az összetűzésben több tucat tüntető és több rendőr megsebesült. Mintegy 300 varrodát elővigyázatosságból zárva tartottak. Az összedőlt épület körzetében, Dakka Szavar nevű peremkerületében két üzemet felgyújtottak a dolgozók.

A szektorban alkalmazott 3 millió munkás nagy részének az alapfizetése mindössze havi 38 dollárnak megfelelő összeg. A szakszervezetek a minimálbér 100 dollárra emelését tűzték ki célul, a munkaadók viszont elutasítják az ekkora béremelést, és a nemzetközi gazdasági válságra hivatkozva legfeljebb 20 százalékos növelésre lennének hajlandók.

Ruhagyár a bangladeshi Dakkában Forrás: AFP/Munir uz-Zaman

Bangladesben 4500 ruhaipari üzem és varroda működik. Az ágazat kivitele 27 milliárd dollárra rúg, az ország teljes exportjának 80 százalékát teszi ki. A dakkai tragédia után a nyugati világ is kínos kérdésekkel szembesült: néhány éven belül ugyanis Banglades fogja megtölteni a világ gardróbjait, ennek a textilipari diadalmenetnek azonban - ez elhallgathatatlanná vált - súlyos, emberéletekben is mérhető ára van. Így teszi nyomorúságossá a nyugati fogyasztás tombolása és a divat nyomása a ruhagyárakban éhbérért dolgozók helyzetét. Itt pedig arról olvashat, vajon van-e rabszolgamunka a magyar divat mögött.