Alice és Gerald Uden átlagos, idős amerikai házaspárnak tűnt. Két gyermeket neveltek fel, ragaszkodtak egymáshoz, rendszeresen jártak a templomba. A szomszédokkal a kerítésen áthajolva kedélyesen csevegtek, mintha minden rendben lett volna. Azok nem is sejthették, hogy milyen borzalmas titkot rejtegetnek.

Amint az nemrég kiderült, az alapos gyanú szerint mindketten meggyilkolták a korábbi házastársukat - írja a CNN.

Gerald Udent továbbá azzal is vádolják, hogy 1980-ban exfeleségének két gyermekét is megölte, akik akkor 10 és 12 évesek voltak.

A furcsa pár letartóztatásban van, és a bírósági eljárásra vár Wyoming államban, ahol a gyilkosságok történtek.

Alice Udent azzal gyanúsítják, hogy 1974 végén, vagy 1975 elején megölte a férjét, Ronald Holtzot.

Állítólag egy – egyelőre meg nem nevezett – tanúnak pár évvel ezelőtt elmesélte, hogy a férjét tarkón lőtte alvás közben, a holttestet egy hordóba tette, és lerakta egy bányában. A férfi maradványait csak idén augusztusban találták meg.

Gerald Uden a gyanú szerint a feleségét és annak gyerekeit a nő saját karabélyával lőtte le, amelyet vadászatokon használt. Az idős férfi most a hírek szerint bevallotta, hogy a nőt és a gyerekeket egy távolabbi, kies helyre vitte, és amikor a kocsiból kiszálltak, mindegyikőjüket lelőtte, a holttesteteket pedig megpróbálta elrejteni. A hatóságok egyelőre nem árulták el, hogy a három testet megtalálták-e.

Alice és Gerald csak a gyilkosságaik elkövetése után találkoztak egymással, otthagyták Wyoming államot és Missouriba költöztek. Az esetek között öt év telt el. Gerald ügyére egyébként csak akkor derült fény, amikor az Alice által elkövetett gyilkosságot a rendőrség vizsgálni kezdte, és kihallgatásra hívta be az idős asszonyt.