Egy amerikai nyugdíjas házaspárt vádoltak meg gyilkossággal, mindketten öltek, de még akkor, amikor nem ismerték még egymást. Szomszédaik szerint rendszeresen jártak templomba.

30 év után vádoltak meg gyilkossággal egy házaspárt az amerikai Missouriban - írja a CNN. Alice és Gerald Uden egymástól függetlenül követték el gyilkosságaikat, mielőtt találkoztak volna.

Alice Udent azzal vádolják, hogy 1975-ben végzett korábbi férjével, testét pedig egy tárnába dobta. Uden korábban egy most meg nem nevezett tanúnak azt mondta, hogy álmában végzett a férjével, akinek a testét nemrég megtalálták egy wyomingi aranybányában. A nőt csütörtökön tartóztatták le, férje Gerald Uden pedig pénteken bevallotta három másik ember megölését.

A férfi a hatóságnak azt mondta, hogy 1980-ban végzett a volt feleségével, és annak két gyerekével, majd mindhármuk testét elrejtette.

A hetvenes éveiben járó házaspár esete sokkolta a környezetüket, a szomszédok szerint jóra való emberek voltak, akik rendszeresen jártak templomba, és két gyereket neveltek.