Évek óta mindenki szeme láttára gyűlölködnek és erőszakoskodnak, mégis csak most csaptak le a görög hatóságok a neonáci Arany Hajnal pártra. Úgy tűnik, hogy a több exkommandósból álló és a rendőrökhöz is közel kerülő társaságot megroppantja a hatósági rajtaütés, de a népszerűségüket tápláló okok megmaradnak.

Nem volt országszerte ünnepelt sztár, bár a görög antifasiszta hiphopszcénán belül népszerűnek számított Pavlosz Füsszasz, alias Killah P, akinek nevét szeptemberi 17-i meggyilkolása után tanulta meg a görögök többsége és a nemzetközi közvélemény. A rapper aznap este egy kávézóban nézett focimecset Keratsziniben, Athén egyik elővárosában. A meccs után azonban barátaival együtt vitába keveredett a görög szélsőjobbos Arany Hajnal (Krisi Avjí) párt híveinek egy csoportjával. A vita végén az énekest megkéselték, másnap belehalt sérüléseibe. A tettet beismerő gyilkosáról kiderült, hogy az Arany Hajnal aktív támogatója.

Ugyan nem Füsszasz volt a pártoz köthető erőszakos cselekmények első áldozata, de úgy tűnik, a hatóságok az ő, szimpátiatüntetéseket és tiltakozásokat kiváltó halálát követően léptek fel komolyabban az alig burkoltan neonáci párt ellen. Többen azzal támadták a kormányt, hogy azért léptek fel a párt ellen csak most, mert ezúttal görög nemzetiségű áldozatuk volt a verőlegényeknek, a bevándorlók ellen elkövetett bűncselekményekkel nem törődtek. Egy görög rasszista támadásokat nyilván tartó szervezet szerint tavaly 154, idén 104 ilyen indíttatású támadást követtek el a pát hívei, a támadások során két bevándorló is életét vesztette. Szeptemberben a kommunista párt tagjai ellen intéztek támadást, amelyben kilencen megsérültek.

Pavlos FyssasForrás: AFP/Alexandros Theodoridis

Az első görög áldozat

A kormány azzal védekezik, hogy Füsszasz meggyilkolása volt az első alkalom, ahol ki tudták mutatni a kapcsolatot a bűntett és a párt vezetése között. Nikosz Dendiasz közrendvédelmi miniszter szerint erre korábban nem volt elég bizonyíték. Van azonban nyoma annak is, hogy a hatóságok mégis sejtettek valamit. Az Elefszerotüpia görög lap szerint a letartóztatások előtt már hónapok óta titkosszolgálati megfigyelés alatt tartották a párt vezetését.

A párt elleni fellépés elhúzódását mások azzal magyarázzák, hogy hívei túlságosan szoros kapcsolatban álltak a görög rendőrséggel. A BBC szerint a tavalyi választások eredménye Athén egyes térségeiben arra utalt, hogy minden második rendőr rájuk szavazott, és feltehetően tagjaik és híveik szerepelnek azon a felvételen, amelyen kopasz férfiak a közelben álló rohamrendőrök által háborítatlanul dobálják kövekkel egy antifasiszta tüntetés résztvevőit.

Krisztosz Pappasz, egy a görög katonai juntához hű tábornok fiaForrás: AFP/Angelos Tzortzinis

Egy pakisztáni bevándorló, akit többször is megszúrtak, arról beszélt a BBC-nek, hogy hiába késelték meg háromszor, és hiába fordult a rendőrséghez, feljelentése és vallomása felvételén kívül semmi nem történt. A kormány ezeket a kritikákat rendre visszautasította, de árulkodó, hogy a párt elleni fellépés előtt lemondott két magas rangú rendőrségi vezető, hetet áthelyeztek, és leváltották a görög titkosszolgálat fejét is.

Pofozkodós kedv

Pedig a párt híveire, tagjaira, sőt vezetőire is mindig is jellemző volt az erőszakos fellépés. Emlékezetes volt pártszóvivőjük - a többekkel együtt most is letartóztatott, majd 50 ezer eurós óvadék ellenében szabadlábra helyezett - Iliasz Kaszidiarisz egyik tavalyi szereplése. A maga is volt kommandós és súlyemelés-megszállott Kaszidiarisz egy élő tévés vitaműsorban előbb egy pohár vizet loccsantott egyik női vitapartnere arcába, majd felpofozta az emiatt tiltakozó másik női vitapartnerét, a kommunista párti Liana Kallit. Ezután kirúgta az ajtót és meglógott. Kasziriadiszt korábban bűnpártolással is gyanúsították egy 2007-es fegyveres rablásban, amelynek során megkéseltek egy egyetemistát.

Iliasz KaszidiariszForrás: AFP/Louisa Gouliamaki

"Odabent botokat és pajzsokat láttam. Mindenki felállt, akikor belépett a főnök. Arról beszéltek, hogyan verjenek meg melegeket és sötét bőrű embereket - mondta a BBC-nek egyik gyűlésükről egy nő, aki korábban a párt támogatói közé tartozott. Ő az után kezdett hozzájuk járni, hogy egy férfi zaklatta, és tőlük remélt védelmet, de hamar kiábrándult. Egyszer felment hozzá egy párttag, aki azt mondta neki, hogy 300 euróért bárkinek eltöri a kezét és a lábát, ezer euróért felgyújtja a kocsiját, 1500 euróért pedig úgy elintézi, hogy egy hónapig ápolhatják kórházban. "Egyiket sem akartam, ezért nem kerestem őket többé. Később visszajött, és azt mondta, hogy ha egy szót is szólunk az egészről, elevenen eléget minket."

A múlt hétvégi, nagy erőkkel végrehajtott - a rendőrség terrorellenes akciócsoportjának 25 egységét vetették be - akciók során letartóztatták a párt elnökét, illetve öt vezető tagját, ellenük gyilkosság, gyilkossági kísérlet, pénzmosás, zsarolás, súlyos testi sértés, más bűntettek gyanúja miatt indultak eljárások, bár többüket óvadék ellenében szabadlábra bocsátották a héten. A pártelnök Nikolaosz Mihaloliakoszt maffiaszervezet létrehozásával és működtetésével vádolják, lakásában pisztolyokat és töltényeket találtak, őt továbbra is őrizetben tartják.

A demokráciának nincs helye

Az egykori elitkommandós pártelnök és hívei mindent tagadnak, igyekeznek megkérdőjelezni az ellenük indított eljárások demokratikus voltát, a párt alapvetően nem tekinti magát demokratikusnak. Amikor 1993-ban hivatalosan is bejegyezték, alapító okiratukban ez a mondat szerepelt: "A demokratikus kormányzásnak nincs helye a mozgalmunkban" - legalábbis ez derül ki Dimitrisz Pszarrasz görög újságíró Az arany hajnal fekete bibliája című tényfeltáró munkájából.

A pártelnök szónokolForrás: AFP/Angelos Tzortzinis

A csoport gyökerei ugyan egészen az 1980-as évekig nyúlnak vissza - az annak idején szovjet filmeket bemutató mozik elleni pokolgépes merényletekben játszott szerepe miatt börtönben is ült elnökük még az 1974-ben felszámolt katonai junta lecsukott vezetőivel is találkozott a rácsok mögött -, népszerűségük sokáig csak törtszámokban volt mérhető. Még egy évvel a válság kezdete után, 2009-ben is csak egyszázalékos eredményt értek el a választásokon, de az utóbbi két-három évben meredeken ívelt felfelé a csillaguk.

Az EU- és németellenes indulatok kihasználása, a bevándorlók bűnbakká tétele, illetve a csak görögök számára meghirdetett ünnepi ételosztásaik sokak szimpátiáját elnyerték a csőd szélén táncoló államot kisegítő, az EU és az IMF által megkövetelt szigorú megszorításokkal küzdő lakosai körében. Erőszakos hajlamuk, és sokak szerint náci horogkeresztre hajazó logójuk további figyelmet keltett, antiszemita, török- és muszlimellenes ideológiájuk is visszhangra talált.

A félelem gyermeke

Nagy ugrást egy, két afgán férfi által elkövetett 2011-es athéni gyilkosság jelentett, ami után a görögök - és elsősorban az Arany Hajnal tagjai - és a bevándorlók között súlyos összecsapások alakultak ki. 2012-ben aztán a két egymást követő választáson is hét százalék körüli eredményt értek el, előbb 21 majd a második alkalommal 18 képviselői helyhez jutottak a görög parlamentben. Egy közelmúltban - még a letartóztatások előtt - végzett felmérés már 15 százalékos támogatottságot mutatott ki nekik, jóllehet a mostani leleplezéseket követően ez visszaesett 6-7 százalékra.

Forrás: AFP

Sokan örülnek népszerűségük romlásának, de hiába vált fejetlenné a szervezet, és hiába várható, hogy a vezetők elleni eljárás során további kellemetlen részletek derülnek ki a pártról, hiába számolják fel a pártszervezetet, az okokat, amelyeknek népszerűségüket köszönhetik, egyhamar nem fogják tudni megszüntetni. Például a nemzetközi segítségért cserébe megkövetelt megszorítások miatt jelenleg 27,4 százalékos munkanélküliségre 30 éve nem volt példa egyetlen európai államban sem, és jövőre már 34 százalékos arányt jósolnak.

A párt a félelem gyermeke. Népszerűségük fő oka, hogy könnyen befogadható válaszokat adnak a válságra, és ügyesen fordítják félelembe az országba valóban nagy számban igyekvő bevándorlókkal szembeni bizalmatlanságot - idézte a Christian Science Monitor Nikos Sotirakopoulost, egy Angliában élő görög társadalomkutatót.