Vádat emeltek az Anonymous 13 tagja ellen

Vágólapra másolva!
Vádat emeltek az Egyesült Államokban csütörtökön az Anonymous nevű nemzetközi hackercsoport 13 feltételezett tagja ellen számítógépes rendszereket célzó támadásokért. Az Anonymous 2010-ben kongresszusi honlapokat, az amerikai igazságügyi tárca webhelyét, a Visa és a Mastercard hitelkártyacégek oldalait tette elérhetetlenné.
Vágólapra másolva!

A virginiai vádesküdtszék elsősorban azt a 2010-ben indított internetes műveletet tartja bűnténynek, amelyben a hackerek - tiltakozásul egy fájlmegosztó nemzetközi kalózoldal bezárása miatt - amerikai kormányzati, pénzintézeti és más honlapokat támadtak meg.

A vádesküdtszék szerint a hivatalos védelem alatt álló számítógépes rendszerek feltörése mellett szerzői jogokat sértettek meg, és nemzetbiztonsági fenyegetést is jelentettek. Az Anonymous egyebek között kongresszusi honlapokat, az amerikai igazságügyi tárca webhelyét, a Visa és a Mastercard hitelkártyacégek oldalait tette elérhetetlenné.

Támadást intézett a csoport olyan honlapok ellen is, amelyek nem voltak hajlandók támogatni a bizalmas dokumentumok közzétételével foglalkozó WikiLeaks szervezetet.

Az amerikai vádhatóságok már több ízben felléptek az Anonymous ellen. Tavaly az ügyészség a hackercsoport hat tagja ellen emelt vádat kormányzati és a vállalati honlapok megtámadása miatt. A mostani vádemelésekben érintett tagok valamennyien az Egyesült Államokban élnek, életkoruk 21-től 65 évig terjed.