Bombát dobtak a görög miniszter irodájára

Vágólapra másolva!
Nem ritkák az anarchista támadások Görögországban, nem sérült meg senki.
Vágólapra másolva!

Csuklyát és álarcot viselő ismeretlenek gyújtóbombákkal támadták meg szerda este a görög tengeri szállítási miniszter irodáját. A tüzet gyorsan eloltották, személyi sérülés nem történt, csak kisebb anyagi kár keletkezett - közölte a rendőrség.

Miltiadész Varviciotisz miniszter irodája egy emeletes lakóépület földszintjén található az Athén központjában lévő Kolonaki kerületben. Szemtanúk szerint a támadók körülbelül hatan voltak, és először kiküldték az alkalmazottakat az irodából, csak utána okozták a tüzet, majd elmenekültek. A tűzoltók gyorsan el tudták fojtani a lángokat.

Varviciotisz az Antonisz Szamarasz miniszterelnök vezette konzervatív Új Demokrácia párt tagja és parlamenti képviselője egyúttal. Június óta áll a tárca élén. A kormány és a parlamenti pártok elítélték a támadást.

Az adósságválság 2009 végi kezdete óta Görögországban számos hasonló támadás ér különböző hivatalokat anarchista csoportok részéről. A mostani támadás elkövetőjeként egyelőre egyetlen szervezet sem jelentkezett.