Meztelenül mehet?

2013.10.19. 17:00

Éveken át fotózótt celebeket, és mára már ő is az lett. A divatmagazinok szerkesztői valószínűleg egy percre sem hagynák egyedül vele a kamasz lányaikat, mégis tizenéves modellek egész sorát zárják össze vele a stúdióban. Terry Richardson bárkinek a karrierjét képes beindítani, a kamerája elé vágyakozó lányoknak azonban számolniuk kell azzal, hogy munka közben bármikor előkerülhet a fotós pénisze.

„Emlékezz vissza arra, amikor 14 évesen végignézted az ellopott Hustlert, és a mire a végére értél, már hányingered volt. A szívverésed felgyorsult, ahogy tovább lapoztál, a kíváncsiságod hajtott, hogy lásd a következő jól bevilágított jelenetet, egyre gyorsabban és gyorsabban haladtál, amíg egyszer csak a végére értél, és már mindent láttál. Tulajdonképpen többet is, mint amit ennyi idő alatt az agyad képes volt feldolgozni. Elkéstél a vacsoráról, nyomást éreztél a fejedben, és valami bágyadt késztetést, hogy templomba menj.” (Vásárlói vélemény az Amazonon a Terryworld című könyvről)

Terry Richardson és Kate Moss munka közbenForrás: Northfoto

"Istenem, a szüleid annyira elcseszettek, kész csoda, hogy ennyire normális lettél". A Richardson család belső dinamikáját meglehetősen jól ismerő Anjelica Houston adta ezt a rövid, ám találó jellemrajzot a divatfotózás leghírhedtebb punkjáról. A Richardson-féle normalitásból igazi polgárpukkasztó, a pornográfia határát súroló, olykor átlépő képek születtek, amelyek maradandó élményt okoztak a divatmagazinokat forgató közönségnek.

"Én csak egy hétköznapi fickó vagyok, aki munka közben megpróbálja kezelni, és megérteni a dolgokat. Ha az emberek ezt pornónak akarják nevezni, nekem semmi bajom vele. Ha sokkolja, és sérti őket, még jobb". A magazinok imádják, a divatházak értékes kampányokat bíznak rá, a Tumblr, és a Facebook felületein pedig tombol a show. A kockás favágóinge, a hatalmas szemüvege, a hetvenes éveket idéző arcszőrzete és a képeken számtalanszor megörökített felfelé mutató hüvelykujja önálló védjegy lett a divatiparban. Ráadásul Terry Richardsonra mindig lehet számítani, ha a marketingszempontok egy kevés botrányt igényelnek.

Terry Richardson munkaóráinak legújabb termése bizonyos szempontból tökéletesen reagál a botrányok ritmusára. Alig pár nappal az után, hogy Miley Cyrus fenekének a mozgását tátott szájjal nézte a fél világ az MTV díjkiosztóján, Richardson fotósorozattal jelentkezett az alig húszéves, és az útkeresésbe szemmel láthatóan mélyen belebonyolódott színésznő-énekesnőről, majd további témaötletekkel látta el a lapokat egy videoklipjével, amelyben Miley Cyrus például teljesen meztelenül lovagol egy falbontó golyón. A Miley Cyrus körül zakatoló botránygépezet részeként felröppent, hogy a meztelenséget a klipet rendező Richardson kényszerítette az énekesnőre, de igazság szerint a videó főszereplőjét aligha lephette meg, hogy minden ruhájától meg kellett szabadulnia.

Terry Richardson ugyanis már jó ideje nem árul zsákbamacskát. Ma már klasszikusnak számít az a mondata, amelyben a modellek érvényesülésének, és egyben a saját szerepének a lényegét ragadta meg: "nem az számít, hogy kit ismersz, hanem az, hogy kit szopsz le. Nem véletlenül van nyílás a farmeremen".

Ami a bemelegítést illeti, a fotózásokon Richardson általában a következő kérdéssel kezd: "meztelenül mehet?" A modellek ilyenkor rendszerint egy bátortalan nemmel reagálnak, de ekkor ő megpróbálja oldani a feszültséget, és azt mondja: "leszek én meztelen, és te fotózhatsz. A tiéd lehet a fényképezőgép. A tiéd lehet a fallosz". Ez a sajátos szerepcsere persze nem mindenkinek jön be, Richardson munkamódszerének a hatékonyságát több modellje megkérdőjelezte. Számukra nem teljesen világos, Richardson miért gonodolja, hogy egy, a munkakörnyezetbe betolakodó férfi nemi szerv miért is oldaná a feszültséget.

Terry Richardson stúdiójának a sajátos világában a fő szabály, hogy senkit sem kér olyasmire, amit ő maga ne tenne meg – legalábbis mindig ezzel érvel, amikor a gyanús visszásságokról kérdezik. Aktképeknél például, mintegy ráutaló magatartásként sokszor ő is megszabadul a ruháitól. "Az egész arról szól, hogy megteremtsem a rezgést, hogy az emberek ellazultak és izgatottak legyenek. Ha ez megvan, már bármit megtehetsz" - mondta a módszerről a Guardiannek csaknem egy évtizeddel ezelőtt. Hogy ez a bármi pontosan mit takar, arról néhány fénykép (munkahelyen ne nyissák meg, komolyan), és pár modell élménybeszámolója árulkodik.

Pornó? Terápia? Művészet?

Terry Richardson azért számít főnyereménynek a magazinok szerkesztőinek és a divatvállalatok vezetőinek, mert gyorsan és megbízhatóan szállítja a különleges, feltűnést és meghökkenést keltő anyagokat, amelyek mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Az életművének és szakmai hírnevének azonban ugyanúgy része az az unortodoxnak mondható munkamódszer, amellyel a fotókat elkészíti, mint maga a végtermék.

Terry Richardson és Lady Gaga a Supreme ruhacég fotózásánForrás: YouTube / Supreme

Richardson csak spontán aktusoknak nevezi a fotózások melléktermékeként fel-felbukkanó szexuális kalandokat. A divatszakmában rengeteg történet kering arról, hogy a fotózás hevében a fotós és modellje egymásnak esett, és végül Richardson asszisztenseinek kellett kattintgatnia, hogy legyenek egyáltalán képek.

Bár a divatfotókkal és reklámkampányokkal jutott el igazán széles tömegekhez, Terry Richardson szívéhez igazán közel azok a felvételek állnak, amelyek a saját szexuális kalandjait örökítik meg, és mivel szinte mindegyik Richardson-féle fotózásba kódolva van a szex, tekintélyes gyűjteménye van ezekről a pillanatokról. A Guardiannek azt mesélte, hogy a több száz hardcore jelenetet felölelő pszichoszexuális archívuma a legkielégítőbb és legizgalmasabb munka, amelyet valaha is csinált. Akkor a portfolió mögött húzódó mélységeket is feltárta, legalább is a maga módján. "Vannak ügyeim, amelyeket a munkámon keresztül dolgozok fel. Úgy értem, nem vagyok szexfüggő, ha ez érdekli, de vannak dolgaim. (....) Mióta abbahagytam az ivást és a drogozást, szexszel és exhibicionozmussal lövöm be magam. De lehet, hogy ez egy pszichológiai dolog, hogy szégyenlős gyerek voltam, de most ez az erős fickó vagyok a merevedésemmel, és ilyen sok lányt képes vagyok uralni. Valamilyen formában ezt mind a munkámon keresztül dolgozom fel".

A brit lap újságírója vette a bátorságot, és megkérdezte a fotóst, nem lenne-e jobb, ha ezeket a dolgokat a magánügyeként kezelné és dolgozná fel, de Richardson meglehetősen értetlenül fogadta a felvetést. "Fotós vagyok. Megörökítek dolgokat. Ugyanazt csinálom, amit mindenki más tesz, csak ők éppen zárt ajtók mögött csinálják. Mások polaroid felvételek készítenek a barátnőikről, aztán a képet eldugják a fiókban, vagy kitakart arccal felteszik az internetre. Az én szememben ez sokkal egészségtelenebbnek tűnik, mert ez a szégyenről és a félelemről szól. Én csak csinálom, és kiadok mindent. Ez az, ami igazán felszabadító."

Terry Richardson és Barack Obama, Richardson tumblrén megjelent képForrás: Terrysdiary.com

Családi csomag

Terry Richardson 1965-ben született. Az apja, Bob Richardson egyrészt skizofrén volt, másrészt a hatvanas évek ünnepelt és befolyásos divatfotósa. Amikor egy interjúban arról kérdezték, hogy vajon örökölte-e az apja fotós génjeit, Terry Richardson azt mondta, inkább a skizofréniáját, a depresszióját, a szorongásait és a Napoleon-komplexusát - még úgy is, hogy mind a ketten 1,82 méter magasak.

Terry négyéves volt, amikor az apja elhagyta az anyját a színésznő Anjelica Houston miatt. "Anjelica egy nap besétált a stúdiójába, és három hónappal később már együtt éltek. Ő 17 éves volt, az apám 43. Három évig voltak együtt, és Anjelica kicsit olyan volt, mintha a nővérem lett volna" - részletezte a család meglehetősen radikális átalakulását egy interjúban. Az édesanyja Jimi Hendrixszel és Keith Richardsszal vigasztalódott, és a családi legendárium szerint a kis Terry rányitott, amikor egyszer Kris Kristoferssonnal, az amerikai country zene legendájával gabalyodott össze.

Görög drámák alapanyaga is lehetne az anyjával való kapcsolatának következő, meghatározó epizódja. Terry kilencéves volt, és rendszeresen járt pszichiáterhez. Az anyja épp az egyik terápiás kezelés után ment volna érte, amikor súlyos balesetet szenvedett. Egy hónapig kómában volt, de az élet akkor sem lett könnyebb, amikor magához tért. Az agysérülése miatt sem mozogni, sem kommunikálni nem volt képes, és az egyébként sem túl stabil érzelmi háttérrel rendelkező gyerekének gondoskodására szorult. "Ez aztán végképp elcseszett" - vonta le a szűkszavú következtetést egy interjúban. Az anyja balesete után két menekülő útvonalat talált, a füvezést és a dühöngést. "Egyetlen fénykép sincs rólam a gyerekkoromból, amelyiken boldognak tűnnék. Jó ideig elveszett voltam". Édesanyja tavaly halt meg, a fia az utolsó pillanatig készített fényképeket róla a kórházi ágyán.

Richardson felsőtestén az egyik tetoválás őt ábrázolja félénk kisgyerekként. Kamaszként és fiatalemberként is küzdött neurózisokkal. Szerencsére még épp időben találkozott a punkzenével, aminek segítségével levezethette a benne dúló energiákat, bár a törés-zúzás így is része volt a kamaszéveinek.Tizennyolc éves korára aztán kőkemény heroinfüggő lett.

Apa mindenhol ott van

„Egyike azoknak a srácoknak, akikből okos bűnöző lehetett volna. Örülök, hogy rátalált a fotózásra” – mondta róla egyszer a nevelőapja, az énekes-zeneszerző Jackie Lomax. Terry Richardson 18 évesen kezdett el fotózni, de szerencsétlenségére ekkoriban összefutott az éppen hajléktalan vér szerinti apjával, aki egyrészt örömmel elfogadta, hogy a fia megmentse, másrészt megnézte a képeit, és annyira lehúzta őket, hogy a pályakezdő Terry a fényképezőgépét is eldobta. Hét évvel később kezdett el ismét fotózni, és hogy teljes legyen a családi viszonyok következetlensége, fél évig épp az apjával dolgozott együtt New Yorkban. „Igazán borzalmas képeket készítettünk együtt” – emlékezett vissza az akkori munkanapokra.

Terry Richardson a Terrywood című könyvének a bemutatójánForrás: AFP/Getty/Frazer Harrison

1991-ben a Vibe magazin kérte fel őket egy fotósorozatra, és Richardson elérkezettnek látta az időt, hogy függetlenítse magát az apja szakmai befolyásától, amit a fotózás előtti éjszaka közölt is vele. Jó nagy veszekedés lett belőle, de a Vibe-nak készült sorozattal Terry Richardson betört a szakmába.

A képeit könnyű felismerni, a modelljeit rendszerint egy fehér fal előtt, éles megvilágításban fotózza, sok a homályos tekintet, a félig nyitott száj, és az előtérbe tolt ágyék. Richardson modelljei sokszor úgy néznek ki, mintha kórházi betegek lennének, de legalábbis a kábítószerhasználat érzékletesen kiülne az arcukra. A divatszakma pedig vevő rájuk.

Miközben egyre nagyobb elismerésre tett szert a szakmában, egyre inkább vesztésre áll a heroinnal szemben. A küzdelem egészen 2001 karácsonyáig tartott. Ez volt az az este, amikor a barátai megmentették az életét.

A nagy újrakezdéshez kellett egy mélypont: három nappal egy kemény szakítás után úgy gondolta, a legjobb, ha a karácsony estét száz dollár értékű heroinnal, némi váliummal és egy üveg vodkával dobja fel. "Öltönyt, nyakkendőt vettem fel a karácsony tiszteletére, és akkor leesett, hogy mennyire egyedül vagyok. Úgy mentem aludni, hogy azt reméltem, soha többé nem ébredek fel." Ebben az állapotban találtak rá a barátai, és azonnal elvonóra küldték. Ma már tiszta, de továbbra is kicsit őrült.

Hol a határ?

Az biztos, hogy Terry Richardson elérte, hogy a modellek az ő kamerája előtt olyan dolgokat is megtegyenek, amit más fotósnak nem tennének meg. Bár a divatszakma nem mondható átlagos munkahelynek, és nem tipikusan irodai légkör lengi be, ami Richardson stúdiójában zajlik, az nemcsak munkajogilag, hanem erkölcsileg is kifogásolható lehet. Richardson szoftpornós művészi hitvallása magában hordozza a határok átlépésének a kockázatát, néhány modell visszaemlékezéseiből egészen aggályos kép rajzolódik ki a munkamódszereiről.

„Amikor először mentem, minden egészen normális volt, meztelenül pózoltam neki, nem volt nagy ügy. Másodszor viszont már úgy gondolta, hogy jobban elengedtem magam, és undorító dolgokra kért meg. Például játszani akart a tamponommal, aztán rábeszélt, hogy érintsem meg a péniszét, és én megtettem, de még mindig nem igazán tudom, hogy miért mentem bele. Talán mert a szobában mindenki olyan lelkes volt, mintha ez lett volna a világ legtermészetesebb dolga”. Jamie Peck 19 éves volt, amikor ezekben a helyzetekben találta magát. Richardson asszisztensei sokkal felkészültebbek voltak, mint a tapasztalatlan modell, mert ahogy elélvezett a fotós, azonnal nyújtották neki a törülközőt.

Jamie Peck szégyennel és megbánással átitatott visszaemlékezésénél sokkal dühösebb támadást intézett Terry Richardson ellen egy másik modellje, a dán Rie Rasmussen, aki azzal vádolta meg a divatházak és magazinok kedvenc fotósát, hogy visszaél a hatalmával, és kizsákmányolja a lányokat. „Manipulálja a fiatal lányokat, ráveszi őket, hogy dobják le a ruháikat, és aztán olyan képeket készít róluk, amelyeket szégyellni fognak. Ők viszont félnek nemet mondani, mert az ügynökségük szerezte nekik a munkát, és túlságosan fiatalok, hogy kiálljanak magukat”. Rasmussennek viszont nem voltak ilyen félelmei, amikor Richardson szemébe mondta: „Remélem, tudod, hogy csak azért dughatsz meg lányokat, mert van egy fényképezőgéped, sok-sok kapcsolatod a divatszakmában, és a képeidet leközli a Vogue”. Richardson első reakciója a megfutamodás volt, de aztán bepanaszolta Rasmussent a modellügynökségnél. A vádakra az volt az egyetlen értékelhető reakciója, hogy a blogjára kiposztolt egy képet az édesanyjáról, amint a könyvét tartja az ölében.

Bár a Jezebel.com internetes oldal szerkesztői felhívást intéztek Richardson modelljeihez, hogy bújjanak elő a történeteikkel, nagy a hallgatás. A magazinokat és a divatcégeket nem különösebben rázták meg a modellek leleplezései, és továbbra is zsíros megbízásokkal látják el Richardsont. A vádaskodások után pedig többen védelmükbe vették a fotós módszereit.

Terry a barátom

Charlotte Free például, aki 19 évesen került Richardson kamerája elé, a New York Timesnak azt mondta, Terryvel lenni olyan, mintha a barátaival lenne. „Terry remek hallgatóság. Sokat szeretek beszélni földönkívüliekről és összeesküvés-elméletekről, és ő az egyetlen, aki meghallgat”. Charlotte Free az interneten lelkes bejegyzésben védte meg a barátját. Ebben egyrészt kifejtette, hogy imádja Terry nyers szexualitását, a nyafogó modelleknek pedig azt üzente, hogy ha szándékosan a szájukba veszik a fotós nemi szervét, később ne háborodjanak fel, és ne szégyelljék magukat. „Utálom, amikor a lányok azt mondják, ’de hát ő kért meg rá!’ Hát nemet kellett volna mondanod, hülye ribanc! Rengeteg más lány áll sorban, vagyis ő szart se kényszerít rád. Ha döntesz valahogyan, akkor együtt kell élned vele – hacsak valaki nem csesz ki veled az akaratod ellenére. Én így érzem”.

Richardson trükkjének a lényegére talán Chloe Sevigny tapintott rá a leginkább. „Lehet, hogy manipulatív, de amikor vele vagy, ezt nem érzed” – mondta a színésznő, aki a panaszkodó modellekkel ellentétben magára vállalta a felelősséget a határok meghúzásáért. A módszer szerinte egyszerű: ha egy modell nem akar valamit, akkor mondja meg, hogy nem akarja.

Richardson a Candy magazin 2011. novemberi címlapjára álmodta meg Chloé Sevignyt, és talán egyik munkájánál sem sikerült ennyire a modell bőrébe bújnia, a színésznőt ugyanis Terry Richardsonnak öltöztette – barkó, kockás favágóing, méretes szemüveg –, és a fotózás fénypontjaként saját hasonmásával csókolózott. A felvétel nagy sikert aratott az interneten, bár Richardson azóta is nehezen heverte ki, hogy egy erőteljes szőrzettel körbevett szájat kellett megcsókolnia. „Nem ehhez vagyok szokva” – mondta az élményről.

Azt aligha lehet vitatni, hogy Richardson stúdiójában a hatalmi játszmák irányítója a fotós: ő az idősebb, a gazdagabb, a befolyásosabb. A legtöbb modell ezért is nincs abban a helyzetben, hogy nyíltan bírálja a divatfotózás szupersztárját. Különösen, hogy Richardson bírja az olyan teljhatalmú divattényezők támogatását is, mint az amerikai és a francia Vogue főszerkesztője, Anna Wintour és Carine Roitfeld, és a megrendelői között olyan óriási divatházak vannak, mint a Valentino, a Miu Miu, az Yves Saint Laurent vagy a Gucci.

A legtöbb modell ezért is érzi lehetetlen helyzetben magát, ha panaszkodni akarna a munkaadói kedvenc fotósára. Terry Richardson eddig is megúszta a sikamlós ügyeket, és lányok sokasága várja, hogy a kamerája elé állhasson, mert tudják, hogy egy Richardson-fotósorozat beindíthatja a karrierjüket. Ehhez persze együtt kell élniük azzal, hogy a fotós nemi szerve bármikor előkerülhet fotózás közben.

A most 48 éves Terry Richardson a People With Money című magazin szerint a legtöbbet kereső fotós volt 2013-ban: 58 millió dollárt keresett.