Indulnak a német nagykoalíciós tárgyalások

Vágólapra másolva!
Döntöttek a német szociáldemokraták, kezdődhetnek a koalíciós tárgyalások a konzervatívokkal. Kemény feltételekkel készülnek, de azt várják, hogy karácsonyra feláll a kormány.
Vágólapra másolva!

A német szociáldemokrata párt (SPD) kibővített választmánya vasárnapi berlini ülésén felhatalmazta a párt vezetését arra, hogy koalíciós tárgyalásokat kezdjen a választásokon győztes, Angela Merkel kancellár vezette konzervatívokkal.

A testület csaknem 85 százalékos többséggel támogatta az elnökség indítványát, amelynek alapján tíz sarkalatos pontot tartalmazó programmal, köztük az egységesen kötelező minimálbér bevezetésére vonatkozó javaslattal kezdik meg a tárgyalásokat - közölte Sigmar Gabriel pártelnök az ülés után.

A Reuters hírügynökség internetes oldalán azt írta egy belső dokumentumra hivatkozva, hogy az SPD a tíz pontból többről semmiklpp sem hajlandó lemondani - ilyen lehet az óránkénti 8,5 eurós minimálbér, az infrastruktúrára és az oktatásra fordított források növelése.

A kormány karácsonyra alakulhat meg, ha a tárgyalások sikerre vezetnek és az SPD tagsága a koalíciós szerződésről rendezendő pártszavazáson úgy dönt, hogy a párt kormányra léphet a CDU/CSU konzervatív pártszövetséggel - mondta Sigmar Gabriel.