Motorosok lőttek egy kopt keresztény násznépre Kairóban

Vágólapra másolva!
Az eddig viszonylag békés egyiptomi kopt keresztény - muszlim együttélés komoly sebet kapott vasárnap este, amikor motoros támadók a templomból kilépő násznépre nyitottak tüzet.
Vágólapra másolva!

Ismeretlen támadók merényletet követtek el egy esküvő résztvevői ellen egy kopt keresztény templomnál Kairó egyik külvárosában vasárnap este. A merénylők motorkerékpárokról nyitottak tüzet a templomból kiáramló emberekre, közülük hármat megöltek és többet megsebesítettek.

A támadók elhajtottak a helyszínről. A rendőrség vizsgálatot indított, a merénylettel kapcsolatban azonban egyelőre semmit nem közölt.

A kopt keresztények Egyiptom 85 milliós lakosságának mintegy 10 százalékát teszik ki. Az időnként kiéleződő felekezeti feszültség ellenére a múltban viszonylag békés volt az együttélés a muzulmán lakosság és a keresztények között. Az iszlamista Murszi elnök július elején történt megbuktatása óta azonban az iszlamisták több támadást követtek el keresztény templomok, valamint általánosságban a kopt keresztények ellen.

Vasárnap újabb összecsapások voltak Kairóban a megbuktatott elnök, Mohamed Murszi tüntető hívei és a biztonsági erők között.

A demonstráción a kairói al-Azhar egyetem nagyjából ötszáz, a volt államfőt támogató hallgatója vett részt, az egyetem a muzulmán világ szunnita ágának legtekintélyesebb vallási intézménye. A kivezényelt biztonsági erők a tüntetők ellen könnygázt vetettek be. Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség szerint a hatóságok legkevesebb 50 demonstráló fiatalt őrizetbe vettek.