Elmaradt az őszi szünet, tüntettek a diákok Ungváron

Vágólapra másolva!
A megyei kormányzó kitalálta, hogy amíg meleg van, járjanak iskolába a dikákok. A téli szünet viszont lehetne hosszabb. Ungváron a tüntető iskolások tojásokkal és cukorkával dobálták meg a polgármesteri hivatal épületét.
Vágólapra másolva!

Több száz diák tüntetett Ungváron az őszi szünidő váratlan elhalasztása miatt. Olekszandr Ledida, Kárpátalja megye kormányzója a múlt hét utolsó tanítási napjának délutánján körlevélben javasolta a helyi önkormányzatok vezetőinek, hogy a meleg időjárás miatt - energiatakarékossági megfontolásból - az iskolák ne tartsák meg az őszi tanítási szünetet, hanem helyette a téli vakációt hosszabbítsák meg.

Az őszi szünet elmaradásáról az ungvári és más kárpátaljai települések oktatási intézményei már csak telefonon tudták értesíteni a tanulókat. Ungváron több száz diák vonult az őszi tanítási szünet visszaadását követelő transzparensekkel a polgármesteri hivatal elé. Mivel a polgármester nem volt hajlandó találkozni velük, tojással, cukorkával és aprópénzzel dobálták meg a hivatal épületét. Ezután a Kárpátalja megyei állami közigazgatóság épületéhez vonultak, ahol a kormányzóval akartak találkozni, de csak alacsonyabb beosztású tisztségviselők fogadták őket.

A tiltakozók azt mondták, ha a hatóságok nem teljesítik követelésüket, lezárják Ungvár fő közúti hídját, s ezzel megbénítják a város forgalmát. Ettől a szándékuktól elálltak, de a több főútvonalat érintő vonulásukkal komoly fennakadásokat okoztak a közlekedésben.

A diákok szerdán - Viktor Janukovics ukrán elnök ungvári látogatásának napján - folytatják tiltakozó megmozdulásukat.