Az energiaárak megnégyszereződtek, az Egyesült Államok gazdasága térdre kényszerült, és az amerikaiak közelebbi ismeretséget kötöttek a szovjet típusú jegyrendszerrel. Negyven éve tombolt az olajválság, ami megkínozta az elkényelmesedett nagyhatalmat, de nélküle ma sokkal rosszabb hely lenne a világ.

A háziasszonyok kötögetéssel ütötték el az időt, miközben az autójukban ülve várták, hogy több órányi sorban állás után átéljék a boldog pillanatot, amikor tele töltik a tankot a benzinkútnál. Volt, aki a fűnyírójával állt be a sorba, mások felfegyverkezve védték a benzintartályaikat. Mindenkinek akadt egy sztorija, amely a benzinhiány körül forgott, és amellyel az ismerőseit riogathatta. Amúgy normális amerikai állampolgárokat kergetett az őrületbe, hogy kifogytak az üzemanyagból, és takarékoskodniuk kellett a világítással. 1973 októberétől hónapokon át benzinlázban égett az egész ország. Pont negyven éve tört ki a nagy olajválság.

Pár nap leforgása alatt az amerikaiak nemcsak a sorban állás feszítő érzésével, hanem a közel-keleti politika bonyolult összefüggéseivel is szembesültek. A krízis kikezdte a hitüket, hogy korlátlan energiaforrások állnak a rendelkezésükre. Hogy ez a meggyőződés mennyire beépült az amerikai karakterbe, azt érzékletesen bizonyítja, hogy az 1973-as válságig az amerikaiak jó része nem is tudott róla, hogy az Egyesült Államok egyáltalán importál kőolajat.

1973-as kép Portlandből. Minden csepp számítottForrás: U. S. National Archives

Talán ekkor esett le nekik először, hogy az ország határain kívüli események egyre jobban befolyásolják azt, hogy megtankolhatják-e az autóikat, és világíthatnak-e a szobáikban. Milyen lenyomatot hagyott ez a trauma az amerikaiak lelkén? Hogyan befolyásolja a mai napig az USA energiapolitikáját, és hogyan mentette meg a világot az olajválság?

Élet benzin nélkül

A válság kitörésekor, 1973-ban Richard Nixon volt az amerikai elnök. Az energiabiztonság vagy a benzinár nem volt különösebben forró téma, amikor pár évvel korábban az elnökségért kampányolt. És lehet, hogy jó ideig nem is lett volna még az, ha a jóm kippúri háborúban az Izrael irányába megmutatkozó amerikai szimpátiagesztusok hatására a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) néhány tagja Szaúd-Arábia vezetésével nem dönt úgy, hogy elzárja a kőolajcsapokat az Izraelt oldalán álló országok előtt.

Mivel az amerikai kőolaj-kitermelés egyébként is a csúcson volt, a hiányt nem tudták pótolni, és hamarosan a saját bőrükön tapasztalták meg az amerikaiak, milyen sok szálon is kapcsolódnak a Közel-Kelethez. Az OPEC ekkoriban az Egyesült Államok olajának a 35 százalékát adta. A benzinárak nagyon rövid idő alatt megnégyszereződtek, és az energiahiány a magával rántotta a gazdaságot is. Az embargó előtt az Egyesült Államok az elektromosáram-ellátásának a 17 százalékát kőolaj felhasználásával állította elő. Az amerikai otthonok 31 százalékát szintén kőolaj fűtötte, az utakon pedig benzinfaló monstrumok gurultak.

Az amerikaiak néhány hónap alatt búcsút inthettek a 25 centes benzinnek, és több mint egy dollárt kellett fizetniük érte a benzinkútnál. Már ha egyáltalán volt türelmük kivárni a hosszú sorokat, és nem kiürült tartályokra értek oda. Néhány városban az energiatakarékosság jegyében még a karácsonyi kivilágítást is betiltották.

Nem volt mit tankolniForrás: U.S. National Archives

Nixon próbálta kezelni a helyzetet, szabályozni kezdte az energiaárakat, és egyfajta jegyrendszerben osztotta ki a benzint, valamint nagyobb szövetségi támogatást kapott a tömegközlekedés. A gázfűtésű házak építésébe már bele se kezdtek, az utakon lelassítottak, vagy el sem indultak autóval. Az amerikai kongresszus 55 mérföldes (88,5 kilométer/órás) sebességkorlátozást rendelt el a sztrádákon, nem közlekedésbiztonsági, hanem takarékossági okból. Kevesebb benzinfaló amerikai autót vettek, és megnőtt a kereslet sokkal takarékosabb japán autók iránt. A benzinkutaknál kialakult hosszú sorok között nem volt ritka a dulakodás vagy a lövöldözés.

Az olajválság következménye volt az amerikai energiaforradalom beindulása. A helyzetet a Fehér Házból uralni próbáló Richard Nixontól kezdve azóta minden amerikai elnök szótárában megjelent az energiafüggetlenség fogalma.

Az amerikai adminisztráció rákapcsolt: létrejött az energiaügyi minisztérium, két szenátor kétpárti szövetséget hozott tető alá az energiatakarékosság előmozdítására. Az energiakutatás is kétpárti támogatást élvezett, az erre költött szövetségi pénzek 1973 és 1979 között meghétszereződtek. Egymás után születtek az energiastratégiák és -törvények, Jimmy Carter pedig személyesen szólította fel az amerikaiakat az energiatakarékosságra, és maga is jó példával járt elő: napelemeket szerelt a Fehér Ház tetejére.

A nagy vécépapírpánik

Az olajválságnak volt néhány, különösen tanulságos epizódja is. Az egyik ilyen a nagy vécépapírpánik néven vonult be a történelembe, és Japánban, valamint az Egyesült Államokban tartotta rettegésben az embereket. A minden alapot nélkülöző híresztelés, miszerint hiány várható a vécépapírellátásban, mivel a gyártásához kőolajra van szükség, egy önmagát beteljesítő jóslattá vált. A japánok kezdték: 1973 októberében és novemberében őrült felvásárlást indítottak, és ezzel tökéletesen megalapozták a valódi hiányt.

Az Egyesült Államokban az egyik esti showműsorban a népszerű műsorvezető, Johhny Carson indította el a lavinát egy félresikerült poénnal. És mivel egy mondatban szerepelt a vécépapír és a hiány szó, az amerikaiak komolyan gondolták, hogy gondoskodniuk kell jövőről, és elkezdték felvásárolni a vécépapírt, így valóban előállt a hiányt. A napokon át tomboló hisztériát látva hiába jelentkezett ismét Johnny Carson a tévében, és próbálta meggyőzni a nézőket, hogy csak viccelt, a vécépapír már ttényleg hiánycikk volt, így ha meg is jelent pár tekercs az üzletek polcain, az emberek azonnal felvásárolták. A vécépapírhiány három hosszú hétig tartott.


Elkezdték törni a fejüket

Az olajválság nemcsak az amerikaiak valósághoz való viszonyát változtatta meg, de rengeteg új találmányt is szült: hatékonyabb és energiatakarékosabb hűtőszekrényeket, villanykörtéket, légkondicionálókat kezdtek el gyártani, lecserélték a rosszul szigetelő ablakokat. Az energiatakarékosságnak olyan lelkes rajongói lettek, mint a részecskefizikus Art Rosenfeld, aki egy novemberi estén 1973-ban, miközben emberek sokasága állt sorban a benzinkutaknál, a kaliforniai laboratóriumában azt kezdte számolgatni, hogy mennyibe is kerül fényárban úsztatni az épületet.

Ez volt a pazarlás aranykora. A villanyt hétvégére sem kapcsolták le az épületben, és Art Rosenfeld ezt nem is tudta volna megtenni, mert a kapcsolókat bútorok és képek mögé rejtették. Egy kis tologatás és rendezgetés után viszont elégedetten lekapcsolta a világítást, majd ismét kiszámolta, hogy ezzel nagyjából hatvan gallon kőolajat spórolt meg egy hétvége alatt.

Rosenfeld annyira ráérzett a spórolás ízére, hogy a következő évtizedeket az egyre kifinomultabb takarékossági módszerek kifejlesztésének szentelte. Ő lett a láthatatlan ujj, amelyik Kalifornia-, majd világszerte lekapcsolta a villanyt az otthonokban, a gyárakban és az irodákban. A Rosenfeld irányításával kidolgozott eszközöknek, technológiáknak és intézkedéseknek köszönhetően ma a kaliforniaiak egy főre vetítve 30 százalékkal kevesebb elektromos áramot használnak, mint a többi amerikai államban élők.

Rosenfeld és tanítványai átalakították az amerikai otthonokat az energiatakarékos ablakoktól kezdve az izzókon át a hűtőkig és a hőszigetelt falakig. Rosenfeldet egyszerűen megbabonázta a tudat, hogy ilyen egyszerű módszerekkel évi ötmilliárd dollárt spóroltak meg az országnak.

A csak Rosenfeld Hatékonysági Faktorként emlegetett módszer eredményessége dollármilliárdokban mérhető. Az amerikai Környezetvédelmi Hatóság úgy számolja, hogy az 1973 és 2005 között hozott energiatakarékossági intézkedéseknek köszönhetően 228 milliárd dollárnyi elektromos áramot sikerült megspórolni. A hűtők ma már csak az egynegyedét használják fel annak az elektromos energiának, amelyet 1973-ban még elpusztítottak. „Egy olyan világban nőttünk fel, ahol piszok olcsó volt az energia, és ha valami olcsó, akkor úgy bánnak vele, mint a szeméttel” – mondta az energiapazarlás lélektanáról.

Németország is megérezte az olajválságot. Itt épp egy túraklub tagjaivonulnak az  autópályán, ahol tilos volt a közlekedés a benzinhiány miattForrás: AFP/DPA

 

És a bolygó is megmenekült

Az olajembargó végén a nyersolaj hordónkénti ára 12 dollár körül állapodott meg, ami a négyszerese volt a válság előtti árnak. A meccset első ránézésre az OPEC nyerte: a tagországai új geopolitikai befolyásra tettek szert, miközben a kőolajtól megfosztott országok fájdalmas recesszióval és elszabadult benzinárakkal küszködtek. A Foreign Affairs című folyóirat szerint azonban az elmúlt negyven év már jobban árnyalja a válság győzteseinek és veszteseinek a leosztását.

Az OPEC tagországai megszedték ugyan magukat, de a magas olajárak következményeként megerősödött a korrupció és a politikai elnyomás is. A magukat negyven éve a válság rossz oldalán találó országok viszont kényszerből elkezdtek alternatív energiaforrások után kutatni, és drasztikusan javítottak az energiahatékonyságon.

Az OPEC arab delegációja Bécsben az 1974-es tárgyalásokonForrás: AFP

Az olajválság miatt terjedt el az a félelem, hogy a világ nagyon gyorsan a kőolaj- és földgázkészletek végére ér. A sürgetővé vált energiatakarékosság meglátszott a globális széndioxid-kibocsátás mértékén is. Az olajválságot megelőző évtizedben az Egyesült Államok széndioxid-kibocsátása évente 4,5 százalékkal nőtt, 1973 óta ez az érték kevesebb, mint 0,4 százalék.

Ha az egész világ széndioxid-kibocsátását vesszük alapul, a 2012-es adatokra sem lehetünk büszkék, hiszen globálisan 35,6 milliárd tonnáról beszélhetünk, ami rekordnak számít. Ha viszont az 1973 előtt tempóban bocsátanánk ki a széndioxidot, akkor tavaly már 112 milliárd tonnánál jártunk volna – írja a Foreign Affairs hozzátéve, hogy természetesen a mostani értékek is tarthatatlanok, de az olajválságot követő intézkedések nélkül ma sokkal rosszabb hely lenne a világ. Vagyis a környezetvédők akár még hálával is gondolhatnak a pénzéhes, kőolajban úszó OPEC-országokra.