Nagyon valószínű, hogy polóniummérgezés következtében hunyt el Jasszer Arafat egykori palesztin vezető - jelentette szerdán az al-Dzsazíra katari hírtelevízió a svájci szakértők jelentésére hivatkozva.

A svájci igazságügyi orvosszakértők közlése szerint az Arafat földi maradványaiból vett minta a normál értékhez képest 18-szor magasabb radioaktivitást mutatott 210-es polóniumból.

"Egy valódi bűncselekményt, egy politikai gyilkosságot tártunk fel" - nyilatkozta a svájci szakértői jelentéssel kapcsolatban a Reuters brit hírügynökségnek a néhai palesztin vezető özvegye, aki kérelmezte Arafat földi maradványainak kihantolását és vizsgálatát.

Arafat 35 éven át vezette a Palesztin Felszabadítási Szervezetet és 1996-ban a palesztin hatóság első elnöke lett. 75 éves korában, 2004 októberében lett súlyos beteg Rámalláhban. Onnan szállították egy francia katonai kórházba, ahol november 11-én meghalt. Halálát közvetlenül agyérkatasztrófa okozta, de hogy azt milyen okok idézték elő, és pontosan milyen betegségben szenvedett élete utolsó heteiben, azt eddig nem volt tisztázott.