10 ezer áldozata lehet a szupertájfunnak

Vágólapra másolva!
Eddig nagyjából ezer áldozatot azonosítottak, a hatóságok imádkoznak, hogy a halottak száma ne menjen 10 ezer fölé. A tájfun Vietnamba érve kicsit elcsendesült.
Vágólapra másolva!
A Haiyan tájfun pusztítása Guiuannál. A képre kattintva további légi fotókat láthat! Forrás: AFP/Ted Ajibe

Több mint hatszázezer ember nem tud visszatérni otthonába a Fülöp-szigetek középső részén végigsöpört Haiyan tájfun miatt – közölte hétfőn a manilai válságstáb. A közlés szerint 630 ezer ember otthona romba dőlt vagy a vihart kísérő áradások és földcsuszamlások miatt megközelíthetetlenné vált.

A halálos áldozatok számát illetően továbbra is erősen ellentmondásos hírek érkeznek a szigetországból. A hatóságok eddig 942 ember halálát erősítették meg, és 275 embert nyilvánítottak eltűntnek. A legtöbb áldozatot Leyte szigetén szedte a vihar. A helyi sajtóban azonban nagyságrendekkel nagyobb számok szerepelnek. Vasárnap a leytei rendőrség egyik illetékese azt mondta, hogy mintegy tízezer halálos áldozata lehet a tájfunnak. Edwin Lacierda elnöki szóvivő úgy fogalmazott, "imádkoznak" azért, hogy az áldozatok száma ne érje el a tízezret.

A hatóságok hétfői összesítése szerint legalább kétmillió embert érintett a tájfun a szigetország 41 tartományában, legkevesebb 23 ezer épület romba dőlt vagy károkat szenvedett, a tengerparti települések romhalmazzá váltak. Az NHK japán közszolgálati tévécsatorna helyszíni beszámolói szerint a szigeten mindenhol holttestek hevernek, a tájfun által teljesen elpusztított Leyte székvárosában, Taclobanban fosztogatások kezdődtek, tömegek rohamozzák meg a katonák által őrzött élelmiszer-elosztó központokat. A hatóságok több száz katonát és rendőrt küldtek a városba a rend helyreállítására.

A Haiyan tájfun pusztítása. A képre kattintva további légi fotókat láthat! Forrás: AFP/Ted Ajibe

Számos ország és segélyszervezet kapcsolódott be a bajba jutottak megsegítésébe, élelmiszert, gyógyszereket és sátrakat szállítanak a katasztrófa sújtotta térségbe. Szerencse a tragédiában, hogy a taclobani repülőtér képes a segélyszállítmányok fogadására, de a segélyek elosztását hátráltatja a városban uralkodó káosz.

A tájfun sújtotta repülőtéren örömujjongással fogadták a hírt, hogy a légi kikötőben világra hozta gyermekét egy 21 éves asszony, aki csodával határos módon maradt életben az ítéletidőben. Faházát elsöpörték az óriáshullámok, az édesanyja odaveszett. A várandós asszony egy vízen úszó póznába kapaszkodva küzdött a túlélésért, férjével együtt több órát töltöttek a vízben. Három napra rá, amikor elvonult az ár, kilométereket gyalogoltak, amíg eljutottak a reptéren sebtében létrehozott orvosi központba, ahol hétfőn egy katonaorvos felügyelete alatt megszülte a kislányát.

Közben a Haiyan tájfun helyi idő szerint hétfő reggel heves esőzések és erős szél kíséretében elérte Vietnam északi részét és Kína déli partvidékét. A kontinensre érve a tájfun trópusi viharrá szelídült, a szél ereje óránkénti 120 kilométeres sebességre mérséklődött (a Fülöp-szigeteken a széllökések helyenként elérték a 378 kilométeres óránkénti sebességet).

Tízezernél is több áldozata lehet a tájfunnak - további fotókért kattintson a képre! Forrás: AFP/Noel Celis

A meggyengült szélvihar Vietnamban és Kínában nem okozott olyan súlyos károkat, mint a Fülöp-szigeteken, de fákat csavart ki, és háztetőket rongált meg. A vietnami hatóságok három eltűntet tartanak nyilván, illetve öt ember még a tájfun előtti óvintézkedések idején halt meg. Vietnam északi részén a hét vége folyamán 650 ezer embert költöztettek ki otthonukból, legalább 11-en meghaltak, az iskolákban szünetel az oktatás, fokozták a rendőri jelenlétet az elöntött területeken.