Károllyal táncolni még a szexnél is jobb

Károly herceg táncol egy helyi asszonnyal Christchurchben, Új-Zélandon, a talpalávalót egy zenegép biztosította
Vágólapra másolva!
A 65. születésnapját ünneplő Károly herceg egész élete azzal telt, hogy várakozott az állásra, amire a születése feljogosítja. Úgy megy nyugdíjba, hogy soha nem volt konkrét feladata, de úgy tűnik, ezt nem is nagyon bánja. Az elefeledett herceg mesét ír, festeget és varázsol, mára profi utazó és integető lett, jó a koalaölelésben és a pénzgyűjtésben. Mit adott a brit alattvalóknak a monarchia legidősebb pályakezdője? 
Vágólapra másolva!

A nemrég a keresztelője körüli felhajtást hősiesen viselő György herceg alig három hónaposan elemi erővel irányította magára a reflektorfényt, de Vilmos és Harry herceget is jó ideje már a monarchia arcaként azonosítják, így talán nem véletlen, hogy az első számú trónörököst, Károlyt csak az elfeledett hercegként emlegetik. A csütörtökön 65 éves Károly Fülöp Artúr György lassan nyugdíjas korba lép, de még mindig nem kapta meg azt az állást, amelyre a születése feljogosítja. Csak összehasonlításképpen: az édesanyja 25 éves volt, amikor trónra lépett.

Károly herceg egész életében arra készült, hogy király legyen. 1952 óta trónörökös, tehát több mint hatvan éve van napirenden a kérdés, hogy mikor ülhet fel a trónra. Ezzel több mint két éve abszolút rekorder az angol-brit monarchia történetében. (A korábbi rekordot VII. Eduárd tartotta 59 évvel, két hónappal és 13 nappal. Csütörtökön megdől a trónörökösi korrekord is, amely eddig IV. Vilmos királyé volt, aki 64 évesen léphetett trónra.) És ki tudja még, hogy mennyit kell várnia, az idén 87 éves, de kitűnő egészségnek örvendő Erzsébet királynő az elmúlt időszakban lelassított ugyan, de azt egyértelművé tette, hogy nem fog lemondani.

Károly herceg és II. Erzsébet angol királynő idén a parlamenti megnyitóbeszéd napján. Mindenki teszi a dolgát Forrás: AFP/Pool/Geoff Pugh

A várakozás aligha tűnik értelmes elfoglaltságnak évtizedeken át, még akkor sem, ha valaki trónörökös. Károly volt az első a családban, aki egyetemi diplomát szerzett, aki a média kereszttüzében udvarolt, házasodott, tört házasságot, vált el, majd házasodott újra. Jó ideig kereste az útját, de ma már elmondható: nem hozza zavarba, hogy míg egy uralkodónak világos feladatai vannak, addig egy trónörökös tulajdonképpen csak lóg a levegőben.

Minden mindennel összefügg

Hogy mivel ütötte el az időt a várakozással töltött évtizedekben? Megvannak a saját ügyei, amelyeket szenvedélyesen képvisel. Ezt a szenvedélyt a trónörökösénél merevebb királyi szerepkörben már aligha vállalhatta volna fel. A Time magazin nemrég megjelent többoldalas cikkében ezért is írja, hogy bár rekordideje vár a trónra, nem különösebben türelmetlenkedik, sőt kifejezetten amiatt izgul, hogy "bezárul a börtön", mielőtt kiterjedt jótékonysági, környezetvédelmi és egyéb tevékenységeivel kapcsolatos célkitűzéseit megvalósíthatná.

Károly herceg útkeresésének egyik eredménye a Telegraph szerint egy sajátos világnézet, amelyben összekapcsolódik az anyagi és a spirituális valóság. Az ő felfogása szerint minden mindennel összefügg: az, hogy az emberek mit esznek, milyen körülmények között termelik meg a betevőjüket, milyen épületekben élnek, milyen nyelvezetet használnak, milyen művészetet teremtenek, hogyan imádkoznak, hogyan vigyáznak a maguk és a mások egészségére. Ezekről az összefüggésekről próbálta meggyőzni az embereket, és ezeknek a szellemében próbálja megóvni az általa csak haldokló betegnek nevezett bolygót.

A dalai láma és Károly herceg Forrás: AFP/Pool/Gareth Cattermole

Bár egy nagyon is konzervatív intézmény képviselője, nem lehetne azt állítani, hogy Károly nem érzi a jövő ritmusát. Az éghajlatváltozás veszélyeiről és a környezetvédelem fontosságáról például már akkor beszélt, amikor még nyoma sem volt a klímakonferenciák vészkongatásának, sőt, több könyvet is írt a témában.

Más műfajban is alkotott azonban: 1980-ban egy gyerekkönyvet írt, amelyből a BBC aztán rajzfilmet készített (természetesen Károly herceg hangalámondásával), majd később egy balett is született a meséből, amellyel nyilván György herceg is közelebbről megismerkedhet, ha eljön az ideje.

Talán kevésbé ismert, hogy Károly herceg tehetsége a vízfestésben is kibontakozott: az alkotásaiból készült litográfiákat nagyjából 2500 fontért meg is lehet vásárolni. Az pedig már tényleg csak ráadás, hogy Károly herceg egy bűvészvizsgán is átment, és ezzel tagságot szerzett az 1905-ben alapított Varázsló Körben.

Profi adománygyűjtő és közvetítő

Egészen elképesztő kiterjedésű jótékonysági portfoliót is összeállított, és nemcsak beszél a segítés fontosságáról, hanem cselekszik is. „Éveken át, igazából mióta az eszemet tudom, volt ez a rendkívüli érzésem, hogy gyógyítsak és jobbá tegyem a dolgokat” – indokolta meg az elkötelezettségét.

Károly herceg korunk legnagyobb jótékonysági szószólója, évente 120-150 millió fontot gyűjt csak a saját alapítványainak, amikből több mint húsz van. Első alapítványa, az 1976-ben létrehozott Prince’s Trust eleinte a thatcheri reformok kárvallottjain próbált meg segíteni, az azóta eltelt csaknem négy évtized alatt az szervezet csaknem 650 ezer fiatalnak segített a pályakezdésben vagy a vállalkozása beindításában.

Ha ahhoz van kedve, motorra pattan Forrás: AFP/Pool/Anthony Devlin

Mindezek mellett ő a vallások között párbeszéd egyik leglelkesebb szószólója. Már az Öböl-háború idején figyelmeztetett arra, hogy milyen veszélyes, ha minden muszlimot szélsőségesként állítanak be, ami után azonnal megkapta, hogy terroristákat melenget a keblén. De Károly nem adta fel, továbbra is nagy csodálója az iszlám művészetnek és kultúrának, és a Guardian brit külügyi forrásai szerint felbecsülhetetlen a közvetítő szerepe a brit érdekek és az iszlám világ között.

Rendszeresen felbosszantja az építészeket azzal, hogy a régi épületek megmentéséért, és az új fejlesztések ellen kampányol. Emellett pedig az alternatív gyógymódok és a homeopátia lelkes népszerűsítésével az orvostársadalom egy részét is magára haragította. Amikor a daganatos betegeknek a Gerson-módszer szellemében azt javasolta, hogy kemoterápia helyett gyümölcslevekkel és vitaminokkal vegyék fel a harcot a kór ellen, az orvosok határozottan figyelmeztették Károlyt, hogy életeket sodor veszélybe.

Egyszerűen ellenállhatatlan

Ha királyi hatalma nincs is még Károly hercegnek, a meggyőző ereje lenyűgöző, és a brit lapoknak erre több, bizonyító erejű sztorijuk is van. 2009 áprilisában például az akkori brit miniszterelnök, Gordon Brown a G20-as országok vezetőit próbálta meg rávenni arra, hogy az éppen tomboló pénzügyi válság közepén mentsék meg a világot. A politikusok érthető módon nem voltak költekező kedvükben, de ez nem tántorította el Károly herceget attól, hogy összegyűjtse őket a londoni rezidenciáján, és elbeszélgessen velük az esőerdők sanyarú helyzetéről. Több mint hatmilliárd dollárral szegényebben hagyták el a Clarence House-t, ennyi támogatásra sikerült ígéretet kipréselnie belőlük Károlynak. A Telegraph a herceg átütő sikerének az érzékeltetésére a Világbanknak a találkozón jelen lévő vezetőjét, Bob Zoellicket idézte, aki szerint, ha egy amerikai látta volna azt, ami ott zajlott, azonnal a monarchia visszaállítására szavazott volna.

Károly herceg a dj mesterséggel ismerkedik egy torontói továbbképző központban. Széles az érdeklődési köre Forrás: AFP/Pool/Paul Chiasson

Károly nagyon is tisztában van a pozíciójának az erejével, és nem fél használni azt. Ha az általa dédelgetett célok azt kívánják, befolyásos szakembereket, állami vezetőket, hírességeket hív össze, és nyilván senki sem tud ellenállni egy királyi címerrel ellátott vacsorameghívásnak. Ennek is köszönhetően lenyűgöző kapcsolati hálót épített maga köré.

A tettvágya a brit kormánytagokkal ápolt kapcsolataiban is megnyilvánul, rendszeresen bombázza őket a kézírásos széljegyzetekkel ellátott leveleivel. Sokan kifejezetten értékelik az észrevételeit, mert, ahogy a Daily Telegraphnak mesélték: a herceg nem választási ciklusokban, hanem életeken át tartó távlatokban látja a dolgokat, és ez nagyon hasznos tud lenni.

Előfordult, hogy még a saját környezetét is meglepte a harciasságával. A kulturális, építészeti és emberi örökséget nagyon is a szívén viselő Károly annak idején példa nélküli támadást intézett Nicolae Ceausescu ellen. A herceget az egykori román diktátor falurombolási rémálma borította ki annyira, hogy a királyi családtól szokatlanul elítélő hangnemben, és személyesen Ceausescunak címezve szólított fel az erdélyi falvak ledózerolásának a leállítására. A világ a nyolcvanas évek végén is bővelkedett diktatúrákban, így elsőre furcsának tűnhetett, hogy Károly egy olyan országgal vállalt konfliktust, amelyről a britek nem sokat tudtak. A hercegnek ez volt az első számottevő külpolitikai állásfoglalása, de a romániai falvak sorsát azóta is a szívén viseli.

Legutóbb a Travel Chanel műsorában zalánpataki parasztházának az udvarán mesélt átéléssel a romániai legelők értékéről, és buzdított a környezet és a kultúrák sokszínűségének a megőrzésére a Vad Kárpátok című ismeretterjesztő filmsorozatban. A brit trónörökös évről évre ellátogat Erdélybe, ahol több birtokot is vásárolt. Ezek egyike a székelyföldi zalánpataki, ahol három parasztházat újított fel és tett vendégfogadásra alkalmassá.

Botrányok után családi idill

A legfiatalabb generáció – Vilmos és Harry herceg, valamint Katalin hercegnő – nagy sikerrel dolgozik a monarchia népszerűsítésén, legutóbb például György herceg keresztelőjén olvadozhattak az alattvalók. Ők azonban többé-kevésbé tiszta lappal indulhattak, bár nyilván az ő életükben is volt néhány epizód, amely munkát adott a St. James-palota PR-osainak. Károlynak azonban megvolt a maga küzdelme a britek kegyeiért, akik sokáig az elkényeztetett herceget látták benne. A róla kialakult képen csak tovább rontott a botrányokkal terhelt házassága Dianával, és az, hogy a néhai walesi hercegnő sokkal ügyesebben kezelte a sajtót, mint az érzéketlen férj szerepébe belemerevedett Károly.

Van benne élet Forrás: AFP/Pool/Ian McGregor

Diana halála után ő lett az emblematikus alakja annak az intézménynek, amely kis túlzással a halálba kergetett egy védtelen nőt, vagy legalábbis nagyon rosszul bánt vele. Ezek után nehéz volt lebeszélni az 1997-ben a Diana temetésén zokogó brit alattvalókat arról a meggyőződésükről, hogy Károly nem alkalmas a királyi posztra, különösen, hogy ezt a bogarat már Diana is elültette a fülükben, amikor egy évvel a válásuk előtt a BBC-nek adott interjúban nyíltan megkérdőjelezte férje uralkodói képességeit. Érthető, hogy sok elemző a királyság történetének az egyik legveszélyesebb momentumaként értékelte ezt az időszakot.

Károlynak és a királyi családnak is volt honnan visszakapaszkodnia. Ami mindenképpen jót tett a róla kialakult képnek, az az, hogy még a legsötétebb időkben is jó apaként tartották számon, és a mai napig nagyon jó a kapcsolata a fiaival, akik mostanra komolyabb zökkenők nélkül belenőttek a szerepükbe. A királyi családhoz közel álló források szerint Károlynak ebben elvitathatatlan szerepe volt. Az egyik életrajzírója, Penny Junor szerint Károlynak részben a fiain keresztül sikerült helyreállítania a hírnevét és a népszerűségét.

Trónörökösök és egy leendő királyné Forrás: AFP/Pool/Danny Lawson

Károly mostani megítélésében szerepet játszik az is, hogy végre boldog házasságban él, és ez látszik is rajta. Diana halálakor a britek megvetették Camilla Parker Bowlest, 2005-ben viszont már minden gond nélkül összeházasodhattak, és azóta is sugárzik belőlük az összeszokottság harmóniája.

Készen áll

Aligha van a világ még létező monarchiáiban olyan trónörökös, aki jobban felkészült volna a királyságra, mint Károly herceg, hiszen több mint hatvan éve volt rá. Ennek ellenére Károly szorgalmasan gyakorolt, hiszen például a trónörökösi létnek is visszatérő motívuma a sok-sok hivatalos program és látogatás, és a walesi herceg valóban fáradhatatlanul tett eleget ezeknek. Évente háromszáz hivatalos eseményen jelenik meg, és a királynő mindig számíthat rá, ha helyettesíteni kell. Profi utazó és integető, remekül tud beszédeket mondani megnyitókon és megemlékezéseken, vásárokon és iskolákban. Utánozhatatlan a koalaölelésben és az időjárás-jelentésben.

Lehet, hogy munkanélküli, de szórakoztatásban mindig lehet rá számítani. Károllyal táncolni még a szexnél is jobb – mondja róla a brit színésznő, Emma Thompson. A Time szerint szórakoztató, humoros, és bármikor nagy kedvvel veti bele magát egy értelmes beszélgetésbe. A tanácsadói ezért is iktatnak be némi plusz időt minden programjába. E mellett van benne valami rajzfilmszerű, és kitűnő ihletője a karikatúráknak – a brit sajtó él is ezzel a lehetőséggel.

Károly eddigi tevékenységének és eredményeinek is köszönhető, hogy a brit monarchia ma már nem valami misztikus, mágikus államforma, hanem egy gyakorlatias intézmény, amelyet az emberek az alapján ítélnek meg, hogy mivel járul hozzá a társadalomhoz és a jóléthez. „A walesi herceg nagyon is érzi ezt a hangulatot. Bizonyos értelemben a praktikus, jóléti monarchiát szimbolizálja” – mondta róla Vernon Bognador alkotmánytudós.

Nehéz eldönteni, hogy milyen kívánsággal a fejében fújja majd el a gyertyákat a születésnapi gyertyáján. Ha a Time magazin több oldalas cikkének hiszünk, akkor valószínűleg azt kívánja, hogy tartson még egy ideig a trónörökösi kegyelmi állapot. Ha a korábbi nyilatkozatait vesszük alapul, akkor úgy tűnik, hogy Károly már türelmetlenül várja, hogy kiteljesedjen a szerepben, amelyre született.

A generációs ugrást - vagyis azt a lehetőséget, hogy II. Erzsébet királynőt esetleg nem Károly, hanem a trónörökös és Diana elsőszülött fia, Vilmos herceg követné a trónon - brit alkotmánytudósok és történészek nem tartják sem valószínűnek, sem indokoltnak. Kifejezett törvényi ok vagy precedens ugyanis nincs arra, hogy miért ne Károly legyen a következő brit uralkodó, és nem hivatalos értesülések szerint Vilmos herceg is kifejezetten ragaszkodik a trónutódlási sorrend betartásához, édesapja korától függetlenül.

Károly herceg nagyjából mostanában állítja össze a nyugdíjazásához szükséges papírokat. A királyi tengerészetnél eltöltött évekért és az eddig önkéntes munkájáért heti 110 fontot folyósítanak majd neki. Nem is a walesi hercegről lenne szó, ha az összeget nem ajánlotta volna fel jótékony célra.