Az EU helyett Oroszországot választja Ukrajna

Vágólapra másolva!
Az ukrán kormány leállította az EU-társulási folyamatot.
Vágólapra másolva!

Az ukrán kormány leállította csütörtökön az Ukrajna és az Európai Unió közötti társulási megállapodás aláírása érdekében folytatott felkészülési folyamatot. Az erről szóló kormányrendeletet Mikola Azarov miniszterelnök írta alá, és a kabinet honlapján tették közzé.

A kormány nemzetbiztonsági megfontolásokkal indokolta a döntést. Egyúttal döntött arról is, hogy a gazdasági kapcsolatok fellendítésének érdekében "felújítja az aktív párbeszédet" Oroszországgal, a Moszkva irányította vámszövetség tagjaival, valamint a Független Államok Közösségével.

Az ukrán kormány emellett kezdeményezte, hogy hozzanak létre egy háromoldalú bizottságot Ukrajna, az EU és Oroszország részvételével az áttekintendő kérdések megvitatására. Ukrán híradások szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök előre támogatásáról biztosította Kijev ez irányú javaslatát, még annak elhangzása előtt kijelentette, hogy Oroszország kész részt venni egy háromoldalú tárgyaláson.

Az ukrán média emlékeztetett arra, hogy az utóbbi hetekben Viktor Janukovics ukrán államfő két alkalommal is folytatott titkos tárgyalásokat Putyinnal.

Az ukrán kormány október 18-án hagyta jóvá az Európai Unióval kötendő, szabad kereskedelmet is magában foglaló társulási megállapodás tervezetét, amelyet az unió november 28-29-i vilniusi keleti partnerségi csúcsértekezletén készültek aláírni. Ehhez Kijevnek már csak az ügyészségekről szóló törvényt kellett korszerűsítenie, illetve megoldania a bebörtönzött és a fogva tartása alatt meggyengült egészségi állapotú Julia Timosenko volt kormányfő külföldi gyógykezelésének ügyét.

Janukovics határozottan elzárkózott attól, hogy elnöki jogkörével élve legalább részleges kegyelemben részesítse politikai ellenfelét, akit kis fölénnyel győzött csak le a 2010-es elnökválasztáson. Ehelyett a parlamentre tolta át a feladatot, hogy jogalkotással rendezze a problémát. Az ukrán államfő bécsi látogatása alatt csütörtökön ismételten leszögezte, hogy Timosenko ügyét csakis jogszabályi keretek között lehet rendezni. Kijelentette ugyanakkor, hogy Ukrajna "folytatja útját az európai integráció felé".

Az ukrán parlament csütörtökön elutasította az összes törvényjavaslatot, amely Timosenko ügyét rendezhette volna. A kudarcért az ellenzék személyesen Janukovics elnököt és a mögötte álló Régiók Pártját tette felelőssé, a kormányzó párt frakciója ugyanis egyetlen javaslatot sem támogatott.

A kormányrendelet kiadása után Arszenyij Jacenyuk, a Timosenko mögötti Haza párt frakcióvezetője közölte, hogy a társulási megállapodás aláírásának meghiúsításáért kész bíróságon kívüli alkotmányos vádemelési eljárást kezdeményezni az államfő ellen, továbbá követeli a kormány menesztését.

Ukrajna az EU és Oroszország viszonyáról bővebben itt és itt olvashat.