Az ember bármikor kaphat egy pofont, Amerikában mostanában kap is, többen pedig belehaltak az unatkozó tinik szórakozásának tűnő játékba. Az áldozatok között sok a zsidó ember, az elkövetők között pedig a színes bőrű. De mit jelent ez?

- Miért csináljátok ezt?
- Mert vicces. Érdekesebb, mint zenét hallgatni.

Forrás: Youtube

A riporteri kérdés a knockout game (kiütés) nevű új őrületre vonatkozott, a válasz pedig tizenéves amerikai lányok szájából hangzott el. A knockout game egy erőszakos bátorságpróba, amely során lehetőleg egy ütéssel kell leteríteni a véletlenszerűen kiválasztott, gyanútlan áldozatot.

Sokat merített a Jackassből

Története 1992-ig nyúlik vissza, amikor megölték az MIT egyik norvég hallgatóját, Yngve Koehler Rausteint. Korabeli források szerint a támadók egy knockouthoz hasonló játékról beszélgettek az akció előtt, az elkövetők 15 és 18 év közti fiatalok voltak, akik el is vettek 33 dollárt az áldozattól.

A knockout alapvetően nem rablásról szól, egy 78 éves New York-i nő például azt mesélte, hogy leütötték az utcán, majd a támadó elkocogott, a teli bevásárlószatyra és pénztárcája azonban érintetlen maradt, pedig szerinte lett volna lehetőség ellopni. Igaz, a knockout szabályai íratlanok, így több olyan eset is előfordult, hogy a földön fekvő áldozatot ki is fosztották a támadók.

Konkrétabb előzmény a happy slapping (nagyjából úgy lehetne lefordítani, hogy "boldog taslit kívánok"), ami a 2000-es évek közepétől nemzetközi őrületté fajult a Jackass, a Dirty Sanchez és a Bumfights című épületes műsorok miatt. Ennek lényege, hogy általában hátulról megütnek valakit, az akciót telefonnal rögzítik a haverok, aztán feltöltik a netre. (Tele van ilyennel a YouTube, ha már megnéz egyet, akkor legyen az, amelyen egy idős hölgy alaposan elveri a botjával az őt bántalmazó suhancot.)

A happy slapping nem maradt sokáig ártatlan diákcsíny, Dániában és Nagy-Britanniában is ítéltek ezért letöltendő börtönre fiatalokat. Franciaországban pedig Nicolas Sarkozy volt francia elnök kezdeményezésére önálló büntetőjogi kategóriát alkottak miatta: öt évig terjedő szabadságvesztéssel és 75 ezer euró megfizettetésével sújthatják azokat is, akik nem követnek el tettlegességet, hanem csak felvételt készítenek egy támadásról vagy nemi erőszakról. (A francia jogszabály talán még nagyobb nemzetközi visszhangot kapott, mint a jelenség; többek között a Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet érvelt azzal, hogy a szabályozás veszélyezteti az újságírói munkát, Sarkozy viszont azzal vágott vissza, hogy a törvény szellemisége nem sérti az információszabadságot.)

Jó helyen a jó időben

A knockout mint knockout először 2012 októberében tűnt fel, amikor az ötvenéves középiskolai tanár, James Addlespunger elsétált egy csapat fiatal mellett, akik közül az egyik váratlanul megütötte, és hogy tuti eldőljön, még lábbal is rásegített. Addlespunger pedig arccal a járdára esett, az ütés annyira váratlanul érte, hogy még kézzel sem tudta tompítani az esést. (Erős idegzetűek itt nézhetik meg a térfigyelő kamera felvételét.) Addlespunger szerencsére túlélte a támadást (felépülése után pedig interjút is adott, amelyet itt hallgathat meg, vagy olvashat el angolul).

A sikeres akció után a hat, valószínűleg iskolás korú srác diadalittasan sétált tovább, eszükben sem volt menekülni, és még egy-két pacsi is elcsattant.

A fontos, hogy mindez a jó helyen, a jó időben történjen, a célpont legyen egyedül, és lehetőleg egy ütéstől elterüljön - meséli egy kikockázott fejű New Jersey-i tini. A felvételen később megszólaló másik fiatal szerint bár ez csak játék, azért erőfitogtatásról is szól, és arról, hogy érezzék az emberek, bármikor bármi megtörténhet, nincsenek igazán biztonságban.

A barátnőm is zsidó

Áldozat bárkiből lehet; a halálos kiütések elszenvedői között volt már hajléktalan férfi, nyugdíjas ázsiai bevándorló és középkorú középosztálybeli is. A végzetes knockoutok elkövetői egyik esetben sem töltötték be a húszat, ellenben volt olyan 13 éves New York-i gyerek, akit 18 hónap elzárásra ítéltek, mert asszisztált a 16 éves cimborája gyilkos ütéséhez.

A bárkiből lehet áldozat című képlet azért ennél árnyaltabb, a brooklyni esetekben sokszor direkt zsidókat bántalmaztak. Brendan Ryan, a New York-i rendőrség egyik szóvivője szerint több esetben gyűlölet-bűncselekmény gyanújával indítottak nyomozást. A vád nem minden esetben áll meg, pár napja őrizetbe vettek egy Amrit Marajh nevű férfit, akit aztán 750 dolláros óvadék fejében kiengedtek, és végül nem gyanúsítottak meg rasszista indítékból elkövetett bűncselekménnyel. "A barátnőm is zsidó" - érvelt a New York Postnak nyilatkozó Marajh.

Jelentős médiumban nem foglalkoztak még azzal a kérdéssel, hogy elsősorban amerikai nagyvárosok külvárosi kerületeiben feltűnő életveszélyes játék elkövetőiben mi a közös. Általában megvadult, erőszakos, elszabadult tinikként aposztrofálják a támadókat, amibe nem igazán lehet belekötni, hiszen fiatalok és erőszakosak is.

A szegénység nem bűn

Thomas Sowell, a Stanford Egyetem közgazdász szociológusa szerint az áldozatok rendszerint fehérek, zsidók vagy ázsiaiak, az elkövetők pedig feketék. Illinois-ban például jegesmedve-vadászatnak hívják a játékot, utalva ezzel az áldozatok bőrszínére és arra, ahogy a sértett általában magatehetetlenül eldől, mint egy lelőtt medve - írja a kutató. Sowell idéz egy Milwaukee-ban megtörtént eset szemtanújától, aki szerint a csipszet majszoló elkövető banda tagjai nevetve jegyezték meg, hogy "nagyon vérzik a fehér lány".

Azonos címen megjelent egy könyv is (White Girl Bleed a Lot), amely arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy a média és politika hogyan veszi el a rasszista indíttatásból elkövetett erőszakos bűncselekmények élét azáltal, hogy kiveszi belőlük a rasszok kérdését.

Ha Sowell egy fehér középosztálybeli férfi lenne, akkor könnyen le lehetne söpörni a mondanivalóját azzal, hogy az előítéleteivel magyarázza a világot, de afroamerikai származású. Saját magát libertariánusnak tartja, leginkább fekete konzervatívként szokás aposztrofálni, bár ő nem használja magára a konzervatív jelzőt. Azt, hogy nem egy radikális és nem is igazán konzervatív gondolkodóról van szó, az talán jól példázza, hogy határozottan elutasítja az USA liberális fegyvertartási politikáját, azzal érvelve, hogy összességében a fegyverek nem életeket mentenek, hanem életeket vesznek el.

Ettől még persze fenntartásokkal kell kezelni Sowell szavait. Bár igaz, hogy sok Knockout-támadást afroamerikaiak követnek el, igaz az is, hogy jellemzően külvárosi fiatalok, az események pedig külvárosi negyedekben történtek, ami azt is bizonyítja, hogy a jelenség a szociális helyzettel függ össze, nem pedig a bőrszínnel.