Assange-nak nem kell félnie Amerikától

Vágólapra másolva!
Az amerikai igazságügyi minisztérium tisztségviselői szerint az Egyesült Államokban nem fognak eljárást indítani a Wikileaks-alapító Julian Assange ellen, mert akkor újságírókkal is ezt kellene tenniük.
Vágólapra másolva!

Aligha emelnek vádat az Egyesült Államokban a titkos katonai és diplomáciai dokumentumokat nyilvánosságra hozó Wikileaks alapítója, Julian Assange ellen - idézte a The Australian nevű amerikai lap internetes kiadása amerikai kormánytisztviselők véleményét.

Azt mondták, az a különbség Assange és a kényes titkosszolgálati dokumentumokat kiszivárogtató Edward Snowden között, hogy ő csak közzétette azt, amit másoktól megkapott. Ha ellene eljárást indítanának, akkor ugyanezt kellene tenniük az információk publikálásában közreműködő újságok munkatárasival is - mondták az amerikai igazságügyi minisztériumban dolgozó források.

Mindennek azért van jelentősége, mert Assange több mint egy éve Ecuador londoni nagykövetségén vesztegel egy esetleges amerikai eljárástól való féltében. Attól tart, hogy a britek kiadnák Svédországnak, ahol szexuális zaklatással gyanúsítják, a svédek pedig esetleg kiadnák az amerikaiaknak.