Először ölt embert az izlandi rendőrség

Vágólapra másolva!
Egy férfi lövöldözni kezdett, leterítették. Soha nem volt még ilyen, a hatóság sajnálkozik.
Vágólapra másolva!

Izland történetében először sebesített meg halálosan egy embert a rendőrség hétfőn hajnalban, amikor egy hatvan év körüli, egyedül élő férfi egy vadászpuskával lövöldözni kezdett a fővárosban lévő otthona ablakából.

Haraldur Johannessen, a szigetország rendőrfőkapitánya azt mondta, hogy miután a rendőrség kiürítette a lakóházat, és hiába próbált kapcsolatba lépni az elkövetővel, gázgránátokat dobtak a lakásba. A férfi ezután sem hagyott fel a lövöldözéssel, így a rendőrség különleges osztaga rohammal terítette le a fegyverest.

Az idős férfi egy rendőrt a sisakján, egy másikat pedig a golyóálló mellényén talált el, őt pedig súlyosan megsebesítették a biztonsági erők lövedékei. Hajnalban kórházba szállították, ahol belehalt sérüléseibe. A hatóságok vizsgálatot indítottak, hogy kiderítsék, miért nyitott tüzet a lövöldöző, és hogy állt-e alkohol vagy kábítószer hatása alatt.

Johannessen a BBC szerint azt nyilatkozta, hogy a rendőrség sajnálja, ami történt, és részvétét fejezi ki a családnak.

A 322 ezer lakosú Izlandon az egyik legalacsonyabb a bűnözési ráta a világon. Az országban szinte soha nem kerül sor a rendőrség fegyveres bevetésére. Összesen hatszáz körüli a rendőrök száma, közülük csupán néhány tucatnak van szolgálati fegyvere.

Viszonylag sok izlandi rendelkezik vadászpuskával, gyilkosság viszont rendkívül ritkán történik az északi országban. 2003-ban, 2006-ban és 2008-ban egyáltalán nem történt hasonló bűncselekmény. A statisztikák alapján az elmúlt években a gyilkosságok száma egy számjegyű maradt.

Az alacsony bűnözési ráta Izlandon a magas életszínvonalnak, a lakosság alacsony lélekszámának, valamint a magasan képzett és jól szervezett rendőri erőknek tulajdonítható – értékelte a helyzetet tavalyi éves jelentésében a Reykjavíkban működő amerikai nagykövetség.