A parlamenthez vonultak az ukrán tüntetők

2013.12.03. 08:59

Feszült helyzet alakult ki az ukrán parlament előtt kedden, miután a Kijev központjában tüntetők néhány ezres csoportja reggel átvonult a parlamenthez, de útjukat elállta mintegy kétszáz rohamrendőr.

A napok óta hatalomváltást és Ukrajna európai uniós integrációjának folytatását követelő demonstrálók azért vonultak a Függetlenség teréről a törvényhozás épületéhez, hogy jelenlétükkel támogassák a kormány menesztését célzó ellenzéki kezdeményezést. A parlament a tervek szerint ma tárgyalja a Mikola Azarov miniszterelnök és kormánya ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt.

Az angol nyelvű Kyivpost internetes lap azt írta, hogy a tüntetők ukrán és ellenzéki párti zászlókat lobogtatnak, a himnuszt éneklik, és azt skandálják, hogy a rendőrség a néppel van. A biztonsági intézkedések olyan szigorúak, hogy az épület úgy néz ki, mintha blokád alatt lenne. A parkolóban sok rendőrségi busz áll. Közben szintén a parlamentnél kormánypárti demonstrálók is megjelentek, és egyebek mellett szovjet dalokat énekelnek, például a Katyusát.

A lap azt is írta, hogy az Európai Néppárt alelnöke, Jacek Saryusz-Wolski európai parlamenti képviselő szolidaritási demonstrációt szervez Brüsszelben a parlament épületébe.

A tüntetők egy másik csoportja eközben ismét a kormány épületét vette blokád alá, ahogy azt hétfőn is tette.

Korábban történt

A Függetlenség terén a tilalom ellenére már több tucatnyi sátrat állítottak fel, írtuk hétfőn. Az épületet hétvégén foglalták el a tüntetők. A CNN tudósítása szerint a tüntetők általános sztrájkfelhívást tettek közzé, a BBC pedig arról írt, hogy a téren azt skandálják: Kifelé a bandával!

Viktor Janukovics ukrán elnök az erőszakmentesség és a törvények betartásának szükségességét hangsúlyozta abban az interjúban, amelyet hétfőn adott ukrán televízióknak. Az interjúból kiszivárogtatott részletek szerint az államfő fontosnak nevezte, hogy a tömegmegmozdulások "békés természetűek" legyenek. "Meggyőződésem, hogy még a rossz béke is jobb a háborúnál" - szögezte le Janukovics. Az államfő kifejezte felháborodását a fővárost irányító adminisztráció épületének megszállása miatt. Szerinte a kormányoldalnak és az ellenzéknek le kell ülnie a tárgyalóasztalhoz, is tisztáznia kell a kialakult helyzetet.

Mikola Azarov kormányfő viszont egy nyilatkozatban úgy vélekedett, hogy a Kijevben kialakult helyzet "irányíthatatlanná" vált és "államcsínyre utaló jelek" látszanak. "Egyfelől nem vesszük le a felelősséget a rendvédelmi szervekről, másfelől viszont azok a politikai erők, amelyek csatlakoztak ehhez az akcióhoz, élesen radikalizálták a helyzetet" - fejtette ki a miniszterelnök európai uniós tagállamok, illetve az Egyesült Államok és Kanada nagyköveteivel találkozva. Hozzátette, hogy ezáltal a civil tömegmegmozdulások irányíthatatlan jelleget öltöttek, pontosabban "bizonyos politikai erők által váltak irányítottá".

Szavai szerint ezeknek a politikai erőknek - amelyek alatt Azarov nyilvánvalóan a parlamenti ellenzéket értette - az az illúziója támadt, hogy "a fennálló rend megdönthető". "Annak érdekében pedig, hogy ez az illúziójuk valóra váljon, teljesen törvénytelen módszereket használnak: állami épületek elfoglalására irányítanak embereket, akadályozzák az állami hivatalok munkáját, ultimátumokat jelentenek be. Ez az út nem vezet sehová" - szögezte le a kormányfő. Azarov közölte a nagykövetekkel, hogy a kormánynak olyan információk vannak a birtokában, miszerint "készül a parlament elfoglalásának terve". 

Az orosz elnök azzal vádolta meg hétfőn az ukrán ellenzéket, hogy vagy nem érti, mi történik az országban, vagy szélsőséges erők tevékenységét leplezi. Vlagyimir Putyin erről a jereváni látogatását lezáró sajtótájékoztatón beszélt. Az orosz államfő először mondta el véleményét az ukrajnai tüntetésekről.