Polgárháborús káosz a Közép-afrikai Köztársaságban

Vágólapra másolva!
Heves zavargások törtek ki az afrikai országban, a halottak száma órák alatt 100 fölé emelkedett. A francia hadsereg az ott állomásozó kontingensének megduplázásáról döntött, megpróbálják védeni a civil lakosságot.
Vágólapra másolva!

A 650 fős állományt megduplázzuk a következő napokban, ha nem órákban – jelentette be Francois Hollande francia köztársasági elnök. Az ENSZ által is jóváhagyott erősítésre azért van szükség, mert a Közép-afrikai Köztársaságban a nap folyamán a vallási színezetű zavargások öldöklésbe torkolltak.

Banguit, a fővárost csütörtökön a korábbi elnök, Francois Bozize-hez hű fegyveres egységek támadták meg, és a harcokban több mint 100-an vesztették életüket. Bozize-t márciusban egy felkelés űzte el a hatalomból, az országban azóta gyakorlatilag káosz uralkodik.

A BBC helyszínen lévő tudósítója szerint a kormány kijárási tilalmat rendelt el, az éjszaka beálltával a harcok enyhültek, de a kórházak tele vannak sebesültekkel. A harcok a tudósító tapasztalatai szerint egyre inkább a keresztény-muzulmán ellentét felé tolódnak.